Talán nem a legszerencsésebb szó a „húsvét” kifejezés. Hiszen nem a hús magunkhoz vételének, a húsevésnek az ünnepe ez, hanem Jézus feltámadásáé. Az ünnep ősi elnevezése a pászka, vagyis az átmenetel, az átvonulás. Pascha Domini, azaz az Úr, Jézus Krisztus átvonulásának, átmenetelének az ünnepe. Az ószövetség számára az egyiptomi rabságból való kiszabadulás örömünnepe volt ez, a keresztények számára pedig Jézus Krisztus feltámadásának örömnapja.

Mit takar az Úr, az Isten átmenetele, átvonulása kifejezés? Min ment át Jézus Krisztus? Jézus átment az emberi lét mélységein, a szenvedésen és a halálon. Az utóbbin átgázolt, és legyőzte azt. Az Isten, Jézus Krisztusban úgymond alászállt, hiszen emberként, hozzánk emberekhez eljött az Isten Fia, maga az Isten. Azért, hogy részt vállaljon emberi sorsunkból; ne távolról nézze az ember életét, hanem belemerüljön abba, és így megváltson bennünket. Ilyen a szeretet természete. Akit szeretünk, azzal sorsközösséget vállalunk, mellette vagyunk, nemcsak a jó tanácsainkat osztogatjuk neki a messzi távolból.

Az ember életének kikerülhetetlen része a szenvedés és a halál. Jézus Krisztusban az Isten ezt is „bevállalta”. De megmutatta azt is, hogy nem a szenvedésé és nem a halálé az utolsó szó. Hiszen van ezeknél nagyobb erő, a szeretet hatalma. A szeretet támasztotta fel Jézus Krisztust, a szeretet hozta ki az alvilág mélységeiből. Jézus Krisztus szeretete kétirányú. Szereti a mennyei Atyát és szereti az embereket. A mennyei Atya iránti bizalma segített neki abban, hogy legyőzze a halált, az emberek iránti szeretete pedig arra sarkallta őt, hogy vállalja sorsunkat, ezáltal minket is kiragadjon a mélységből, és felragyogtassa nekünk az új élet reményét.

A keleti kereszténységben Jézus feltámadását nem úgy ábrázolják, hogy a feltámadt Jézus kilép a sziklasírból, a sírt őrző katonák rémületére, hanem úgy, hogy Jézus alászáll az alvilágba, elviszi az megváltás örömhírét a mélységben lévőknek, megfogja Ádám és Éva kezét, hogy ősszüleinket, a többiekkel együtt kiragadja az alvilág, a halál hatalmából, és reménytelenségéből. Ebben való hitünket valljuk meg akkor, amikor ezt mondjuk: „alászállt a poklokra”.

Urunk feltámadásának ünnepe azt üzeni mindnyájunknak, hogy az embert nem húzhatja le a mélység, az ember nem zuhanhat a semmibe, a rossz győzelme csak időleges, mert van egy nagyobb hatalom, az Isten, vagyis az örök és végtelen Szeretet.

Máté evangéliuma egy igen érdekes, és elgondolkodtató epizódot említ meg Jézus feltámadásával kapcsolatban: „Az Úr angyala leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ, és ráült” (Mt 28, 2) Így távolítja el Isten az akadályokat, a nehézségeket az életünkből, ha Vele vagyunk. Ráült a sír bejáratát elzáró kőre az angyal. – Istennel uralni tudjuk a nehézségeket, az akadályokat, életünk nyugtalanító problémáit.

Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe nyújtson távlatot mindnyájunknak, ragadjon ki bennünket bármilyen mélységből is, mert Jézus Krisztus, halálával legyőzte a halált, megtörte a gonoszság erejét, és a sírban lévőknek pedig, életet ajándékozott.

Kívánok mindenkinek szép, békés és a reményt felragyogtató ünnepet!

Huszár Lőrinc O.Cist.

Kedves Látogatók, Érdeklődők, Kertbarátok!

Szeretnénk tájékoztatást nyújtani a Zirci Ciszterci Arborétumban február hónapban zajló kertfrissítési munkálatokról.

Igyekeztünk körültekintően eljárni és tervezni, hiszen túl azon, hogy az arborétum történeti kertként és angolparként is felbecsülhetetlen értéket képvisel, egy fokozottan védett természetvédelmi terület is. Minden komolyabb kertrendezést így csak a rügyfakadás, valamint a madarak fiókanevelésének kezdete előtt tudunk elvégezni. Az arborétum tulajdonosa és gondozója, a Zirci Ciszterci Apátság a lehető legnagyobb biztonságra törekszik, amibe beletartozik az olyan fák kivágása is, amelyek gyökérzetét az aszályos nyarak és a különböző kártevők egyaránt károsították.

Az arborétum vezetője több faipari szakértővel és egy erdészeti egyetemi tanárral alaposan körbejárta a területet és kijelölték azokat a fákat, amelyeket a következő időszakban szükséges kivágnunk.

Az előreláthatólag február végéig tartó munkálatok az arborétum két kisebb területét érintik. A turistaútvonalak szempontjából a faápolás- és kivágás minimális területi korlátozással jár, a munkaterületet pedig részleges lezárással védjük. Kérjük, minden látogatónk vegye figyelembe a kivitelező cég figyelemfelhívó, tiltó, terelő tábláit, jelzéseit.

Az arborétum az érdeklődő vendégek számára folyamatosan látogatható marad.

Már javában virágzik a téltemető, a kikeleti bangita, a hóvirág, a hunyor, a kankalin és a mogyoró.

A Zirci Ciszterci Arborétum egy különlegesen szépséges szeglete a teremtett világnak, ezt szeretnénk megőrizni az említett munkálatokkal.

Szeretettel hívunk és várunk!

A Ciszterci Rend Zirci Apátsága, a rokonok nevében is, fájó szívvel, de Isten akaratát elfogadva tudatja, hogy dr. Czike Imre János ciszterci rendi áldozópapot életének 92., szerzetességének 75., áldozópapságának 59. évében, a szentségekkel megerősítve 2025. január 30-án hazahívta a Mennyei Atya.

Czike Imre 1933. március 27-én született Szegeden Czike Gábor és Lovich Ilona negyedik gyermekeként. Mivel a család hamarosan Székesfehérvárra költözött, ezért középiskolai tanulmányait a helyi ciszterci gimnáziumban kezdte meg, majd a második világháború után a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban folytatta. A felekezeti iskolák államosítása után Zircre került, ahol az ún. hittudományi előkészítő iskolában töltött egy tanévet, mint szerzeteséletre készülő rendi oblátus.

Még nem fejezte be középiskolai tanulmányait, amikor az apátság közelgő feloszlatása miatt a rend vezetői lehetőséget adtak a noviciátusba való belépésre azoknak a fiataloknak is, akik még nem rendelkeztek érettségivel. Imre 1950. augusztus 19-én öltötte magára a ciszterci novíciusok fehér habitusát, s kapta a szeretett tanítvány után a János szerzetesi nevet. Mindig szeretettel és büszkeséggel emlegette, hogy Boldog Brenner János Anasztáz volt az egyik novíciustársa. Formációjukat azonban nem végezhették a megszokott csendben és elvonultságban, mert a szerzetesrendek működési engedélyének megvonása miatt 1950 októberében el kellett hagyniuk Zircet. A novíciusok azonban ’Sigmond Lóránt atya vezetésével Budapestre költöztek, s a lehetőségekhez mérten tovább készültek hivatásukra az ún. „zugnoviciátus” keretei között is. Ennek befejezése után 1952. április 20-án ideiglenes fogadalommal, majd 1958. február 17-án örökfogadalommal köteleződött el a ciszterci rendben.

Közben a feloszlatás miatt az élet külső, anyagi körülményeit is biztosítani kellett, ezért a Teherfuvarozási Vállalatnál lett gépkocsivezető. Majd jelentkezett az egyetemre, s jóllehet tanár szeretett volna lenni, helyhiányra hivatkozva az ELTE jogi karára irányították át. Itt 1957-ben fejezte be tanulmányait, majd két évet Budafokon töltött bírósági fogalmazóként, majd egy évet anyagbeszerző sofőrként a Katolikus Szeretetszolgálat verőcei részlegénél. Mivel azonban töretlen volt a papi és a szerzetesi hivatás iránti vágya, elöljárói iránymutatása alapján jelentkezett az esztergomi szemináriumba, ahol, mint „késői” hivatás szeretettel fogadták, s ahogy többször emlegette: „bizony meglepődtek, hogy ez az egykori sofőr milyen jól tud latinul”.  

Szerzetesi elkötelezettsége azonban a kommunista titkosrendőrség előtt sem maradt titokban, ezért amikor 1961 tavaszán újabb átfogó támadás – amiben a ciszterciek különösen érintettek voltak – indult az egyház ellen, ennek részeként állami nyomásra a szeminárium vezetőinek többekkel együtt őt is el kellett bocsátania.

Ezután ismét civil munkát vállalt s a János Kórházban lett beteghordó, de lelkében töretlenül lobogott a hivatás lángja. Hűségét számon tartotta a jó Isten, s 1965 márciusában visszatérhetett a szemináriumba, majd 16 évvel azután, hogy megkezdte szerzetesi életét, 1966. június 19-én az esztergomi bazilikában részesülhetett az áldozópapság szentségében Szabó Imre esztergomi segédpüspök kézföltétele által.  

Az elkövetkezendő évtizedekben a főegyházmegye szolgálatában teljesített szolgálatot különböző fővárosi plébániákon: 1966-1969 káplán Budapest-Krisztinaváros, 1969-1971 káplán Budapest-Tabán, 1971-1974 káplán Budapest-Krisztus Király, 1974-1976 káplán Budapest-Haller tér és 1976-1978 káplán Budapest-Óbuda. 1978-ban a Pozsonyi úti Szent Ágoston kápolnaigazgatóság vezetője lett, ahonnan még a szerzetesrendek hivatalos újraindulása előtt, 1988-ban a budai ciszterci Szent Imre Plébániára kapott kinevezést, mint plébánoshelyettes, továbbá az újrainduló ciszterci gimnáziumban is vállalt hittan tanítást. Utolsó aktív lelkipásztori helye a szintén XI. kerületi Ulászló utcai, Szentlélek kápolnaigazgatóság volt, ahol 1997 és 2009 között tevékenykedett. Pasztorációs szolgálata mellett 1966-2009 között szentszéki jegyzőként, illetve 2003-2009 helyettes bírósági helynökként is tevékenykedett az esztergom-budapesti főegyházmegyei bíróságon, továbbá 2005 és 2013 között a kismarosi ciszterci nővérek lelkiismeretes és szeretett gyóntatója is volt. Az aktív lelkipásztori munkából nyugalomba vonulva 2009 és 2011 között a rend régi budai, Aga utcai rendházában élt. 2011 októberében a zirci anyamonostorba költözött, ahol lelkesen kapcsolódott be a közösség életébe, s 2020-ig a Zirc melletti Kardosrét vasárnapi szentmiséinek bemutatását is készségesen vállalta. Odaadó szerzetesi és papi szolgálata elismeréseként 2014-ben a Hit pajzsa-díjban részesült!

Élete utolsó éveiben, számos betegsége ellenére is érdeklődéssel és szeretettel fordult rendtársai és családja felé. Ugyanakkor tudatosan készült a Mesterrel való találkozásra is. Aranymisés szentképére az alábbi rövid szentírási szakasz került: „Ő hűséges” (1Jn 1,9). Köszönjük hűséges szerzetespapi életét és példaadását!

Az örök világosság fényeskedjék neki! Imádkozzunk érte!