„Végül is ketten maradnak, Isten és a bor.” – Márai Sándor
Kedvelt pincészetét ajánlja: Dékány Á. Sixtus zirci apát
2015. március 21. 16 óra Zirci Ciszterci Apátság Gobelinterme, bemutatkozik a Róth pincészet.
A Villányi és a Mecsekaljai borvidéket "az Isten is jókedvében teremtette - bizonyára szőlőművelés céljából". A szőlőtőkékkel ékes domboldalak a táj szépségét gazdagítják, a hordókban, a palackokban élő bor pedig életünket teszi vidámabbá. Szőlőink az ország e két jelentős mediterrán éghajlatú borvidéken találhatóak. A Róth Pincészet a Montenouvo - mauzóleummal szemben található, kissé kiemelkedve a pincék közül.
Apátsági borestek, könnyű és komolyzenei koncertek, lelkiségi előadások, arborétumi geocaching, „KAP stand up” – azaz Kovács András Péter est, ingyenes angolkerti szakvezetések, templomtorony látogatás, Vöröstorony-séta, zseblámpás tárlatvezetések, Múzeumok és Templomok Éjszakája, Szirtes Edina Mókus koncertje már egészen biztosan színesíti a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjának idei programrepertoárját.
Fogadják sok szeretettel a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjának 2015-ös programfüzetét, melyben különféle programok széles repertoárjával várunk minden kedves érdeklődőt!
A Zirci Országzászló Alapítvány szeretettel vár minden kedves érdeklődőt 2015. február 25.-én, 17 órakor a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjának Gobelintermében.
Az eseményen a kommunizmus áldozataira emlékezünk!
2015. február 1-től immáron a Ciszterci Műemlékkönyvtár megtekintésére szolgáló jegyek megváltása is a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjának Monostori Ajándékboltjában történik. Jegyárainkon kis mértékben változtattunk, a kiállítások látogatásának kombinációs lehetőségei azonban bővültek, így, mielőtt kirándulni indulna, érdemes az Országos Széchényi Könyvtárral történő együttműködésünk eredményeként kialakult jegyrendszerünket és látogatási rendünket ismét végigböngészni.