MEGÚJUL A ZIRCI APÁTSÁG ÉS A BELVÁROS EGY RÉSZE

Zirci ApátságTöbb száz millió forintból újul meg a ciszterci apátság és a belváros egy része a Veszprém megyei Zircen; a felújítási munkálatok a nyár végére fejeződnek be. Zátrok Attila projektvezető az MTI-nek elmondta, hogy az apátsági épület homlokzatának a felújításához, az épületegyüttes előtti kert újjáépítéséhez, valamint látogatóközpont kialakításához négyszázmillió forintot nyert el közös konzorciumban az apátság és az önkormányzat.

Tájékoztatása szerint a közműfeltárásokkal, az előkészítő bontásokkal az év elején megkezdődött a kivitelezés. Az apátsági épület ezen részén több évtizede nem végeztek felújítást, most a homlokzat megrongálódott részeinek a helyreállítására, újraszínezésre, a nyílászárók cseréjére is lehetőség nyílik.


Az épületegyüttes előtti, most murvával és fővel fedett részt az eredeti formához hasonlóan alakítják át barokk díszkertté: kővel borított sétautakat építenek, parkosítanak, virágágyásokat hoznak létre - sorolta a projektmenedzser.

Hozzátette: a Közép-dunántúli Operatív Program (KDOP) keretében elnyert pénzből egy látogatóközpontot is kialakítanak az apátság régi, úgynevezett narancsos házában. Itt mutatják majd be a ciszterci rend magyarországi történetét, emléktárgyak és multimédiás eszközök segítségével. Nemrégiben került vissza a zirci apátsághoz két nagyméretű gobelin, ezeket is a látogatóközpontban tekintheti majd meg a nagyközönség - ismertette Zátrok Attila.

Ottó Péter (Fidesz-KDNP), Zirc polgármestere az MTI-nek elmondta: az apátsággal közös projekt részeként megújul az országzászló emlékmű előtti és mögötti tér, új sétálóutakat és parkolókat építenek, kőburkolatot raknak le, több mint nyolcvanmillió forintból.

Egy másik, csaknem százmillió forintos KDOP-s pályázatnak köszönhetően a belváros egy részét is megújíthatják: a Rákóczi téren egy kis sportpályát, pergolás diákszigetet, játszóteret hoznak létre, és parkosítanak - tette hozzá.

A polgármester közlése szerint a projekt része a Reguly Antal Múzeum és Alkotóház felújítása is: kicserélik a nyílászárókat, megújítják a homlokzatot. A munkálatokat a tervek szerint az év közepére befejezik a városban.

Aktuális programok

Május 2017
H K Sze Cs P Szo V
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Apátság felújítási projekt