Idén néhány fiatal összefogásának köszönhetően megvalósult az első Szent Bernát Zarándoklat. Az út Budapesttől Zircig vezetett, melyet közel huszonöten teljesítettek az első évben. Az egyik szervező, Horváth Sarolta rövid beszámolója következik.

A ciszterci zarándoklat ötlete 2020 nyarán kezdett testet ölteni, amikor a fiatal ciszterci Nivárd testvérrel, s néhány barátommal elhatároztuk, hogy gyalog indulunk el Budapestről a Zircen augusztus 19-én zajló Szent Bernát-ünnepre. Fontosnak tartottuk, hogy a magyar ciszterciek legnagyobb közös ünnepére lélekben felkészülve, közösségben érkezzünk meg. Erősen élt – és él most is – bennünk a tudat, hogy a keresztény élet a teljes embert igényli, s a zarándoklat ennek kiváló megélési módja.

A meghirdetés során minden 16 év feletti számára nyitottá tettük a csatlakozás lehetőségét. Sokan érdeklődtek, de a közel egyhetes időigény, illetve a napi távok hossza sokak számára nem tette lehetővé, hogy csatlakozzanak. Mégis az ország sokféle tájáról érkezett az a csapat, akikkel végül útnak indultunk. Idősek, fiatalok, férfiak és nők, különféle szándékkal és indíttatással – s az úton mégis azt tapasztaltuk, hogy nagy összetartásban, egymásnak ajándékozottságban.

Budáról, a ciszterci Szent Imre-templomból indultunk ez közösen töltött este során. Útközben meglátogattuk az érdi Regina Mundi Apátságot, ahol ciszterci nővérek élnek. Élveztük a baracskaiak vendégszeretetét, a székesfehérvári ciszterci plébánia közössége is vendégül látott minket vacsorára. Ezek a találkozások felüdítettek bennünket az amúgy nem mindennapi igénybevételt jelentő utunk során. Az időjárás a tájhoz hasonlóan változatos volt: hol tűzött a nap és a meleggel küzdöttünk, hol esett az eső és fújt a szél; időnként kukoricaföldek mellett haladtunk, máskor hűs völgyben, sziklák közt vitt az utunk. Útközben több ciszterci szerzetes is csatlakozott hozzánk, hogy egy-egy szakaszon velünk gyalogoljon, imádkozzon.

Ciszterci szerzők gondolataira fűztük fel a közös formálódást. Induláskor a rendi jelmondatot állítottuk magunk elé: „Lángolj és világíts!” – ügyeljünk arra, hogy lángoljon bennünk az istenszeretet, s akkor világítani is fogunk. Az istenszeretet pedig a Belé vetett bizalommal tud megszületni; ezt igyekeztünk gondolatban körüljárni.

Akik első nap ismeretlenek voltunk egymás számára, a közös cél, a közös küzdelem és főleg a közös imádság által az út végére különleges közösséget alkottunk; mindannyian éreztük, hogy itt a helyünk, hogy egy időben vagyunk megajándékozottak és ajándék a másik számára.

A számtalan lépés alatt megváltoztunk: nem csak lábunk állapota tért el a megszokottól, de az arcunk is mást mutatott. Lelkünk legmélyén lettünk megérintve, ott nyertünk megváltást – s most hálás szívvel várjuk, hogy ez a változás áthatóvá váljon, hogy úgy ragyogjon a mi világosságunk az emberek előtt, hogy látva jó cselekedeteinket dicsőítsék mennyei Atyánkat.