Halász Nivárd 2020. augusztus 19-én, Szent Bernát napján, a ciszterciek legnagyobb ünnepén tette le ideiglenes fogadalmát. Hogy mi vezette erre az útra és mi tartja meg, erre kerestük a választ a vele készült beszélgetésben.

Kedves Nivárd, mindössze 25 éves vagy és egy olyan döntést hoztál az életedben sőt, tettél róla fogadalmat, amit a ma emberének olykor nehéz megértenie. Elmondanád nekünk, hol és hogyan kezdődött életedben a szerzetesi életre szóló meghívás?

Ez egy hosszú folyamat, nem egy egyszeri döntés. Azt is mondhatnám, hogy alulról építkező folyamat, hiszen olyan alapokról indul, mint a katolikus, vallását gyakorló családi háttér, amiben szerencsém volt részesülni. Majd a pannonhalmi bencés gimnáziumban töltött 4 év, szerzetesek között, az ő életformájukat napi szinten megtapasztalva, és megszeretve. Majd a gimnázium elvégzése után az ELTE BTK-n, történész-levétáros szakon folytattam a tanulmányaimat, aminek későbbiekben a hivatásom alakulásában is fontos szerepe volt.

A hivatás első jeleit gimnazistaként fedeztem fel magamban. Mély benyomást és nagy hatást gyakorolt rám lelkiségével az akkori lelki vezetőm, az azóta elhunyt, Takács Dénes bencés atya. Az ő élettörténete, hűsége nagyon megérintett, s érdekes módon a 2013 májusában bekövetkezett halála után tudatosult bennem komolyan a szerzetesi életforma választásának lehetősége.

Hogyan éli meg a felismert hivatásra szóló meghívást egy fiatal, gimnazista fiú?

Felkavaróan. Ahhoz tudnám hasonlítani, amikor felkavarodik a víz, az iszap miatt zavarossá és átláthatatlanná válik. Az első hívástól kezdve nálam a megnyugvás, a víz letisztulása 5 évembe telt, amiből kb. 1,5 év volt a hívásra intenzívebb és mind nyitottabb odafigyelés. Hiszen ez egy nagy vállalás, sok lemondással jár. Bevallom, eleinte az első reakcióm az elutasítás volt.

Mi lendített mégis tovább az úton?

Alapvető fontosságú a személyes Isten-kapcsolat. A letisztuláshoz, a belső békéhez imádságon keresztül jutottam el, tulajdonképpen átimádkoztam a kapott hívást, az élményt, a benne rejlő feladatot. Átimádkozva, átelmélkedve ezt az időszakot, hogy mit kezdjek egyáltalán ezzel az érzéssel, lassan megérett bennem a válasz és Igen-t tudtam mondani. Ez volt az a pillanat, a teljes szívvel kimondott igen, ami békét, megnyugvást és nagy örömöt hozott a lelkemnek. Azóta is ez az élmény az egyik erőforrásom, nehézség esetén erre visszanyúlva tudok erőt meríteni.

Bencés diákként mégis ciszterci szerzetes lettél, hogyan találtál rá Zircre?

A korábban említett Takács Dénes bencés atya temetése után néhány hónappal jártam először a zirci apátságban. Akkor diakónusszentelés volt. Nagyon megfogott a liturgia és különösen az, ahogyan engem, teljesen ismeretlenül ideérkezőt, meleg szeretettel fogadtak, ennek kapcsán egyfajta otthonosság érzet született meg bennem, ez nem is olyan rossz, gondoltam akkor. Ezután az akkori perjel, József atya idején, hivatástisztázó hétvége indult, amire el szerettem volna menni, de a 2013-as hóhelyzet miatt, akkor sajnos, nem tudtam. 2014 virágvasárnapja viszont Zircen talált. A kompletórium, a napot befejező imaóra végén, amikor a sötét kápolnában, a megvilágított Mária oltár előtt a közösséggel a Salve Reginá-t énekeltem, nagyon megérintett annak szépsége és misztikussága, ez is meghatározó élményem volt.

 Mégis ezután , majd fél évig nem látogattam újra Zircre.

Fontos volt még, amikor hivatásom helyét keresve egy hétvégét Pannonhalmán töltöttem, majd 2015-ben a bencések elvittek magukkal Taizé-be egy szerzetesi hétre. Kisbusszal mentünk, szinte csupa növendék, garantált volt a jókedv. Nagyon jó hét volt. Taizé-ben találkoztam egy korábbi zirci növendékkel, aki később egy karthauzi lelkiségű közösségbe lépett át, a belőle áradó belső béke és nyugodtság is nagy hatással volt rám. A jó Isten különös játéka nyilvánult meg abban, hogy ezen utazás alatt fogalmazódott meg bennem végleg, hogy nekem nem Pannonhalmán, hanem Zircen van a helyem, hogy az Istentől jövő hívásom ideszólít. Ekkor 20 éves voltam.

Közben szakdolgozatomat ciszterci rendtörténeti témában írtam, ezzel összefüggésben kezdtem járni az érdi ciszterci nővérekhez is, ahol megtapasztaltam Zirc, a magyarországi ciszterci élet központja iránti tiszteletet és szeretetet, ami rám is hatással volt. Az érdi nővérek közösségének alapítója és 57 évig lelkiatyja, az a Naszályi Emil OCist volt, akinek  elmélkedéseit és műveit azóta is szívesen olvasom.  Az ő írásai hatására az a gondolat erősödött meg bennem, hogy nem emberi tapasztalással megérthető helyet válasszak, nem olyat, ami tetszik a szememnek, ahol minden testvér legnagyobb barátom, hanem Isten küldésének engedelmeskedjem, hiszen Ő áll hivatásom középpontjában s kísér mindennapjaimban.

Ez a folyamat rejt nehézségeket, ezeket hogyan élted meg?

Valóban, sokszor nem könnyű, pláne, ha a dolgok nem egészen úgy vannak, ahogyan elképzelem-szeretném. De Isten felé a törekvésem töretlen és az a tapasztalatom, hogy a nehézségekkel, magamban lévő gyengeségekkel szemben Isten eszközöket is bőven ad a továbbhaladáshoz, a Hozzá való közelebb jutáshoz…csak élnem kell ezekkel. Mondok egy példát! Közösségben élni sokszor nem könnyű, különösen nem mindig egyszerű a monasztikus közösségben alapvető engedelmesség gyakorlása, főleg ha vagy a feljebbvalóm személyével szemben vagy utasításával kapcsolatban van bennem ellenérzés. Az érdi monostorban megismertem egy közel 70 éves szerzetesi múltra visszatekintő nővért, aki egyszer ezt mondta nekem: ”Sokszor nem könnyű engedelmeskedni az elöljárónak -  de tudod -  ha olyankor az elöljáró feje fölé képzeled magát Krisztust, rögtön eszedbe fog jutni, hogy nem az embernek, hanem az élő Isten fiának tartozol engedelmességgel, melyet az emberen keresztül kér az Úr számon rajtad." És így valóban könnyebb!

Nivárd nem a születési, hanem a szerzetesi neved, hogyan kap nevet egy szerzetes?

A beöltözés előtt felírunk 3 választott nevet egy lapra, olyan neveket, amik egy-egy példaképünkhöz, minket inspiráló szenthez kötődnek és ezekből választ ki egyet az apát. Így lettem Nivárd.

Ki volt Nivárd?

Nivárd Szent Bernát testvére volt, de ezen kívül alig tudunk róla valamit. Annyit bizonyosan, hogy kerülte a feltűnést, mindig a háttérben tette a dolgát, ez a fajta hozzáállás volt szimpatikus számomra a személyében és ez állítja elém követendő példaként Clairvaux-i Boldog Nivárdot. Örülök, hogy Apát úr ezt a nevet választotta nekem!

És végül, fogadalomtételedkor itt volt az egész családod, hogyan fogadták a döntésedet?

Amikor először beszéltem nekik a szerzetesség iránti vágyamról, meglepődtek, erre azért nem gondoltak. De mivel ők is megtapasztalták még pannonhalmi diákéveim alatt, hogy a szerzetesi életforma egy valós és élhető életforma, lassan elfogadták, különösen azt látva, hogy én így boldog vagyok. Most, ahogyan mindig is, örülnek nekem és mellettem állnak, támogatnak, amiért nagyon hálás vagyok, mert a család támogatása nélkül is lehet, de sokkal könnyebb vele, ami nekem megadatott.

Minden jót és Isten kegyelmét kívánom szerzetesi életed kezdetén és köszönöm a beszélgetést!