Hűséggel őrzött lángolás - A ciszterci újraindulás harmincadik évfordulóját ünnepelték a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban

Hűséggel őrzött lángolás - A ciszterci újraindulás harmincadik évfordulóját ünnepelték a pécsi Nagy Lajos Gimnáziumban

A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma idén 336 éves. Alapítói és első fenntartói a jezsuiták voltak, akiktől 209 éve a ciszterciek vették az iskola működtetését. A tudós ciszterci tanárok munkája nyomán intézményük hamarosan Pécs egyik elismert szellemi központjává vált. A szerzetestanárokat a kommunista hatalom 1950-ben ebből az iskolából is elűzte, az államosított gimnázium nevét megtarthatta, de egyházi identitását nem. Az erőszakos feloszlatás azonban nem volt sikeres, mert 1993 nyarán újra ciszterci zászló lobogott az iskola homlokzatán. Erre a harminc éve történt „hazaérkezésre” tekintettek vissza hálaadó szentmisével és bensőséges ünnepséggel szerzetesek, tanárok és öregdiákok, ahogyan Pécsett nevezik őket: a „lajosisták”.

Ne aggódjatok semmiért, kéréseteket terjesszétek hálaadással az úr elé” – mintha csak az iskola háromszáz évnél hosszabb történetének és egyben jövőbeli programjának lényegét ragadta volna meg Bérczi Bernát zirci apát a hálaadó szentmisén elmondott homiliájában. Beszédében hálás szívvel megemlékezett azokról, akik 30 éve lehetővé tették, hogy a Zirci Ciszterci Apátság visszakapja iskoláját, s külön is kiemelte szerzetestársát, Arató Orbán atyát, aki 1993-ban, hetvenévesen állt neki építeni Krisztus iskoláját. Személyét így jellemezte: nem háborút keltett és feszültséget szított, hanem a krisztusi hit és remény alapján csöndben, napról-napra kitartva mindenki szolgája lett, így építette türelemmel és kitartással az a jót, amiben hitt, amiben élt. Az ő személye mai napig tanítás az iskola minden diákjának és tanárának. Az apát ezután hálát adott az eltelt évek sikereiért és nehézségeiért egyaránt, s beszéde végén az aznapi evangélium alapján Nikodémus alakját állította a hallgatóság elé. A Mester felé nyitott szívvel forduló, de értetlenkedő írástudónak Jézus ezt mondja: ember, újjá kell születned a Szentlélekből, különben nem látod meg Isten uralmát. Ez a küldetése a mai gimnáziumnak is: hozzásegíteni a diákokat, hogy újjászülessenek Szentlélekből, s akkor a ciszterci oktatás újabb harminc, vagy inkább kétszáz, sőt háromszáznál is több évig fog lángolni és világítani.

A szentmisén koncelebrált ny. Mayer Mihály pécsi püspök, Korzenszky Richárd ny. perjel, akik az 1993-as átadási ünnepségen is jelen voltak, továbbá egykori ciszterci diákok: Berecz Tibor iskolalelkész, Lovász Zsolt plébános, Gulybán Gergely parókus.

Délután az iskolában folytatódott a jubiláló ünnepség. Bérczi Bernát zirci apát személyes élményein keresztül emlékezett vissza az eltelt harminc évre, hiszen maga is az első egyházi osztály tanulója volt, s hivatása kialakulásában később ez döntő szerepet játszott. Három évtized alatt az iskola erős, élő közösséggé vált, és eredeti célja, hogy az igazi értékek felé fordítsa a diákok szívét és elméjét, semmit sem változott az elmúlt évszázadokban. Ez pedig nem áll messze a ciszterci szerzetesi eszménytől sem, hiszen a középkori nagy ciszterci apátok, köztük Szent Bernát, Szent Elréd, Saint-Thierryi Vilmos a monostort a szeretet, avagy Krisztus iskolájának tartották, ahova a szerzetes azért lép be, hogy Krisztust megismerje, hogy keresztény szeretetet: Isten és a felebarát szeretetét megtanulja.

A zirci apát személyes hangvételű tanúságtételét megerősítette a volt tihanyi perjel, Korzenszky Richárd bencés szerzetes visszaemlékezése, aki 1993-ban a Katolikus Iskolák Főhatóságát képviselve, miniszteri biztosként látogatott el Pécsre, s munkájával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az ősi alma mater visszatérhessen a ciszterci rendhez. Ünnepi köszöntőt mondott dr. Nyisztor Zsolt, az iskola jelenlegi igazgatója, s felidézte Kerekes Károly zirci apát emlékét, aki kezdeményezte az intézmény visszavételét, majd Marosy György Cézár ciszterci atya példaadó szolgálatáról beszélt, aki bölcs tanácsaival és barátságával támogatta az első „egyházi” igazgató, Póla József munkáját. Az igazgató kiváló munkát végzett, hiszen a korábban ellenséges hangokat hallatókat is meg tudta győzni az egyházi visszavétel hasznosságáról és időszerűségéről. Az intézmény következő vezetője Páva Péter lett, akinek munkássága alatt épült fel többek között az Egyed Mihály Sportcsarnok. Munkáját Dobosi László folytatta, majd 2018-tól négy évig Bodáné Gálosi Márta irányította a lajosista diákok és tanárok munkáját. Nyisztor Zsolt végezetül Orbán atya kedvenc verséből, Dsida Jenő Templomablak című költeményéből idézett, s ezt állította bíztatásul a volt és jelenlegi diákok elé: „Áldja meg az Úr, áldja meg az Úr a belülről látók fényességét!

A délutáni program során megnyílt a harminc év fontosabb eseményeit bemutató fotókiállítás, és művészeti előadásokat is láttak-hallottak a vendégek: egy volt diák zongoraművet adott elő, ezt követően egy szép Mária-ének csendült fel, egy kilencedikes tanuló pedig marimbán játszott. Ezek a darabok nemcsak színesítették a műsort, hanem szavak nélkül megelevenítették mindazt, amiről a köszöntők szóltak: ebben az iskolában az érték megszületik, az érték növekedik, s világossá válik, hogy a hithűség-tisztesség-minőség hármas egységét miért festették az alapítók a kapu fölé.

Az iskola egyik öregdiákja így fogalmazta meg az ünnepség lényegét személyes hangvételű tanúságtételében: „Az ünnep csúcsa számomra az Úrfelmutatás volt. A székesegyházban az oltár kimagasló helyen van, s amikor Apát úr felemelte Krisztus testét, azt éltem meg, hogy most mindenki számára nyilvánvalóan látszik, mi a Ciszterci Rend, hogyan épül fel ez a közösség. Krisztus iskolája minden ciszterci iskola is, mert ez a Rend Krisztust szolgálja. Krisztus körül gyűlünk össze, felé nézünk és benne leszünk egy közösség.”

 

Aktuális programok

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31