Megújuló Rendház, vallásturisztikai központ a Szent István téren

Megújuló Rendház, vallásturisztikai központ a Szent István téren

A Ciszterci Rend tulajdonában álló, Pécs belvárosának szívében, a Világörökség részét képező területen elhelyezkedő Szent István téri ingatlan turisztikai célú hasznosítására törekvő, „Vallási turizmus, turisztikai attrakció fejlesztése a pécsi Miasszonyunk Kanonok Rendházban” elnevezésű, az Európai Unió támogatásával, valamint az Európai Regionális Fejlesztés Alap társfinanszírozásával 149.591.529 Ft támogatásból megvalósuló beruházás a végéhez közelít. Az idei év tavaszától várhatóan egy évig tartó munkálatokat követően impozáns, korszerű, egyben látogatóbarát vallásturisztikai szolgáltatással, országrészeken átívelő programlehetőségekkel bővül a városba érkező turisták lehetőségeinek színtere. 

b2ap3_thumbnail_Pecs_b11.JPGA rendház felújítása nem csak a turizmusra lesz kedvező hatással. A fenntarthatóság alapelveit előtérbe helyező fejlesztés maga után vonja a város és térségének fejlődését is, gazdaságélénkítő szerepe megkérdőjelezhetetlen. Olyan munkahelyteremtő, turisztikai attrakció jön létre, amely működését megkezdve egyedülálló élményt képes nyújtani a városba érkező gyermekes családoknak, turistáknak, zarándokoknak, külföldi vendégeknek egyaránt, mindezzel nagyban hozzájárulva a térség turisztikai életének színesítéséhez, versenyképességének fenntartásához is.

Az előzetes tervek szerint a Mi Asszonyunk Női Kanonokrend és a pécsi ciszterciek múltját feldolgozó, valamint a helyi iskolatörténethez kapcsolódó, mind a fiatal, mind pedig az idősebb korosztály igényeit kielégítő, interaktív kiállítás kialakítása mellett, megközelítőleg 40 – mozgáskorlátozottakra is fókuszáló - férőhellyel bővül a város szálláshely-kapacitása. Mindemellett a felújított épület lehetőséget teremt majd kisebb rendezvények, lelkigyakorlatok, ifjúsági programok, családi napok, vallási ünnepekhez köthető rendezvények, előadások megvalósítására is.

b2ap3_thumbnail_Pecs_k10.JPGA fentiekben leírt, évszaktól független lehetőségeken túl további és szinte magától értetődő programként kínálkozik, hogy a zarándokszállásra érkező vendég a város szépségeinek megtekintését követően, zarándoklatát folytatva ellátogasson a Ciszterci Rend életének meghatározó, távolabbi országrészekben fellelhető további zarándokhelyeire is.  

Az idei év tavaszán megkezdett munkálatok eredményeként az épület fő homlokzata immáron teljes pompájában megcsodálható, hiszen nemrégiben készült el a homlokzatvakolat felújítása, a külső díszítő elemek, valamint a kovácsoltvas korlátelemek restaurálása is. A belső felújítás a burkolatok és a falfelületek készítésénél tart, a napelemek és a kúszónövényeket tartó, árnyékoló rendszer már a helyén van, az udvar felújításából annak burkolása, illetve a környezetrendezés van még hátra.

A tavalyi év végén a beruházás építészeti része is elkészült.

Aktuális programok

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30