Elhunyt Katona Ferenc Farkas O.Cist. atya

Elhunyt Katona Ferenc Farkas O.Cist. atya

„Isten kegyessége az egész életen keresztül tart, úgyhogy semmi kétség nem lehet afelől,
hogy nincs számodra hasznosabb és kedvezőbb, mint ami az Ő akaratának megfelel.”
(Szent Bernát)






A Ciszterci Rend Zirci Apátsága hozzátartozói és rendtársai
nevében is, fájó szívvel, de Isten akaratát elfogadva jelenti, hogy

KATONA FERENC FARKAS
ciszterci rendi áldozópapot

életének 90., szerzetességének 71., áldozópapságának 61. évében,
a szentségekkel megerősítve 2019. február 9-én hazahívta a mennyei Atya.
Istenben boldogult testvérünkért a vigaszt adó, engesztelő szentmiseáldozatot
2019. február 19-én 11 órakor a Zirci Apátsági Bazilikában mutatjuk be,
és ezt követően a zirci temető ciszterci sírkertjében helyezzük örök nyugalomra.



Istenben boldogult testvérünk 1929. május 8-án Tápiósülyön született. Középiskolai tanulmányait a budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban 1939–1947 között végezte. 1947. augusztus 29-én Zircen a Ciszterci Rendbe lépett, 1948–1950 között teológiai tanulmányait végezte Zircen. 1950 szeptemberében elöljárói bíztatásra több növendéktársával elhagyta az országot, majd letartóztatták és 1950–1954 között bebörtönözték. 1954–1957 budapesti gyári munkás és a Hittudományi Akadémia teológus hallgatója. 1957. június 23-án szentelték pappá Győrben.
Káplán 1957–1959 Halásziban, 1959–1962 Szőnyben, 1962–1972 Sopron, Szent Domonkos templomban, 1972–1976 Sopron, Szent Margit plébánián. Plébános 1976–2007 Hidegségben. Lelkész 2007–2011 Zircen, a Szent Bernát Idősek Otthonában. 2011-től nyugállományban.

Aktuális programok

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31