Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt március 19-én 16 órakor Apátságunk Gobelin termébe az alábbi programra!

A Magyar Kodály Társaság rendezésében 
BALLADAEST IN MEMORIAM ARANY JÁNOS és KODÁLY ZOLTÁN

A Színház- és Filmművészeti Egyetem
és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem
hallgatóinak közreműködésével

A műsort összeállította:
Ittzés Mihály
Zongorán közreműködik:
Gyökér Gabriella
Rendező:
Hegedűs D. Géza

A belépés ingyenes!

Kodály Zoltán és Arany János életművének összekapcsolása már-már közhely számba megy a szakirodalomban. Összeállításunk esetében a közös műfaj, a ballada, akár formális külső kapcsolatnak is tekinthető. Amint az is, hogy a költő halálának évében, 1882-ben született a zeneszerző. A művészi-emberi alkat rokonságára az első utalást azonban Kodály maga tette meg, amikor későbbi feleségének, Gruber Emmának 1907-ben, berlini tanulmányútja idején írott egyik levelében megállapította: „[…] Arany János (az én doppelgängerem és előrevetett árnyékom, vagy én neki árnyéka – mindegy.)”
Ezután szinte meglepő, hogy csak két Arany-verset zenésített meg Kodály (a Haja, haja című korai dalban és a harmincas években a Csalfa sugár című kis kórusműben – mellesleg mintha mindkettő egy-egy ballada-csíra lírai változata lenne). Írásaiban, előadásaiban azonban gyakorta említette a költő-előd nevét, Petőfiével együtt, mint akiknek munkássága a népköltészetre alapozott műköltészet megteremtésével, legmagasabb művészi szintre emelésével példát mutatott Bartókkal közös törekvéseikhez.
Arany iránti tisztelete abban is megnyilvánult, hogy a költő halálának 70. évfordulójára (egyben a maga 70. születésnapjára) vállalta a 19. századi költőóriás dallamgyűjteményének gondozását, kritikai értékelését. Ennek a vállalkozásnak hátterét 1916-17-es nagyszalontai gyűjtése jelentette.
Összeállításunk „tárgya” szempontjából más útmutatást is találhatunk a zeneszerző–népzenekutató írásaiban. Az 1927. március 17-i, az előző évekhez hasonlóan Magyar Dalest címen megrendezett szerzői hangversenye műsorfüzetében közreadott Népzene című előszóban olvashatjuk:
„A székely népballadák fölfedezése most vagy hetven esztendeje (zenéjével akkor még nem törődtek) lázba hozta a magyar irodalmi világot. Gyulai Pál azt írta, hogy harminc ó-székely ballada fölér a magyar műköltés minden enemű termékével. Akkor Arany János leghíresebb balladái már megvoltak.”
„Egy másik emberöltő, megkésve, de tán még nem elkésve, meghozta a székely balladák s az egész magyar népköltés zenéjét is. Nem mondunk nagyobbat, mint Gyulai, ha azt mondjuk, hogy harminc ilyen dallam fölér a magyar műzeneköltés minden enemű termékével […] Pedig itt hiába keresünk Arany Jánost.”
„Csodálatos és hihetetlen, hogy 1858-ig, mikor a ’Barcsai’-t fölfedezték, senki sem sejtette, hogy ilyen is van.”
Most már persze van zenei Aranyunk… Hála Kodály Zoltánnak: amit Zoboralján „a töpörödött kis öregasszonyok”, Erdélyben meg „az öreg harisnyás székelyek” megőriztek, ma már a legmagasabb rendű magyar zeneirodalom része. Amint „előrevetített képmása”, Arany János számos történeti eseménynek és az alföldi falvak életének vagy a néphiedelmeknek volt elhivatott művészi feldolgozója, úgy lett Kodály Zoltán történelmi témák, s főként népdalok, köztük számos ballada szinte zenedrámai értelmezője a Magyar Népzene zongorakíséretes dalaiban, a Székely fonó színpadán és néhány kórusművében is. Változatos zenei eszközökkel emelte át a balladás történeteket a népi dallamok művészi értékű, ám mégiscsak egyszólamú zenei világából a hangversenytermek, az egyetemes magyar (mű)zene több- dimenziós világába.
A műsor első részében Arany János két történelmi tárgyú balladáját Kodály ugyancsak történelmet idéző, balladai hangvételű vagy históriás énekekre emlékeztető feldolgozásai keretezik. Az, hogy a második részben a székely balladák feldolgozásai mellé Aranytól szinte kizárólag népi témájú (hiedelem-)balladákat társítottunk, aligha szorul magyarázatra. Két kivételt tettünk a zenei tételek kiválasztásánál: Nád Jancsi betyár-balladás története (az 1906-os kötetből) dunántúli, a Dudanóta pedig a magyar nyelvterület észak-nyugati részéből származik. A műsor közepén felhangzó Székely keserves, illetve a keretező zongoradarab és dal nem ballada, de jól illik amazokhoz, s az utóbbi talán a Mónár Anna megbékélő végkicsengése után is tovább oldja a balladai homályt és tragikumot.
Segítségül hívjuk a képzőművészetet is: Zichy Mihály (Zala, 1827 – Szentpétervár, 1906) Arany-balladák késő-romantikus illusztrátora, Buday György (Kolozsvár. 1907 – Coulsdon/Anglia, 1990) pedig az 1930-as években mind számos Arany-balladához, mind pedig kötetnyi székely népballadához készített ihletett, fekete-fehér puritánsága által különösen kifejező fametszetet. Más alkotók képeivel együtt méltók, hogy a vers-ének műsornak vetített hátteréül szolgáljanak.
Ittzés Mihály