Az Alföldről a Bakonyba - a Szegedi Dóm orgonaművésze Zircen

Az Alföldről a Bakonyba - a Szegedi Dóm orgonaművésze Zircen

Szeptember 29-én, vasárnap, 16.00 órai kezdettel a Szegedi Dóm orgonaművésze, Nagy Péter lesz a vendégünk egy orgonahangverseny erejéig a zirci apátsági bazilikában.

Néhány szó a művész bemutatására: Nagy Péter 1977-ben született Budapesten. Orgonatanulmányait Solymosi Ferencnél kezdte, majd a Váci Zeneművészeti Szakközépiskolában Bednarik Anasztáziánál folytatta. 2000-től a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán dr Csanádi Lászlónál tanult. 1996-ban kántori oklevelet, 2004-ben főiskolai diplomát szerzett, majd 2006-ban egyetemi szinten diplomázott. 2006-tól a szegedi Fogadalmi-templom kántor-orgonaművésze.

2011-től 2016-ig a szegedi Gál Ferenc Főiskola kántor-szakán orgona, orgonaismeret és zongora tárgyak oktatója volt.

2007-től szervezője, illetve társszervezője a Szegedi Dóm orgonakoncert-sorozatának.

Az orgonák szerkezeti felépítése iránti érdeklődésének köszönhetően több szegedi és környékbeli orgona karbantartója, felújításuk szakértője. 

Az apátsági zeneprogramok következő művésze a bazilikánk nagyorgonáján a következő zeneműveket adja elő:

  • S. Bach: C-dúr prelúdium és fúga BWV 547
  • L. Krebs: B-dúr (B-A-C-H) fúga
  • B. Mendelssohn: c-moll szonáta
  • Liszt Ferenc: Szt. Erzsébet oratórium – bevezetés
  • Boellmann: Gótikus szvit

Nagy Péter orgonahangversenyére jegyek az apátsági ajándékboltban 1.000 forintos egységáron válthatóak.

Szeretettel várjuk a zenekedvelőket szeptember 29-én, 16.00 órakor a Bazilikába!

Aktuális programok

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30