RENDTÖRTÉNET EURÓPÁBAN
ALAPÍTÁSOK KORA (1098-1250)
A monasztikus szerzetesség bölcsője
Szent Benedek a 6. század közepén szabályzatot, Regulát állított össze a szerzeteseknek. A nagy bölcsességgel, mérséklettel és jó emberismerettel megfogalmazott szabályokat a nyugati egyházban a 8. század végére szinte mindenütt elfogadták. Szent Benedek jellemét és Reguláját a mély hitre alapozott vallásosság, a szelídség és erő, az egyszerűség és komolyság, az imádság és a munka szeretete jellemzi. Az őt követő szerzetesek életének három fő eleme az istendicséret vagyis a közösen mondott imádság (zsoltározás, zsolozsma), a közösség és az egyház érdekében végzett mindennapi munka, valamint az egyéni imádságos lelki és szellemi művelődés. A közösség elöljárója az apát, akit a szerzetesek választanak. Ő a szerzetescsalád feje, akinek a szerzetesek, mint Krisztus helyettesének mindenben engedelmeskednek. A nyugati Egyház országaiban több ezer szerzetesházat, monostort, apátságot alapítottak, amelyek Szent Benedek Reguláját követték. Az uralkodók és a társadalom megbecsülték a szerzeteseket, házaikat adományokkal és különféle jövedelmekkel látták el. Ennek a megbecsülésnek azonban árnyoldalai is voltak. Az alapítók, az adományozók, a patrónusok gyakran beavatkoztak az apátságok belső életébe, az apátválasztásba, a gazdálkodásba, másrészt a viszonylagos jólét kényelmesebbé tette a szerzetesek életét, a munkát alkalmazottakra bízták. A rokonok és jótevők gyakori látogatása, a világi alkalmazottak jelenléte zavarta a szerzetesek csendjét, magányát, összeszedettségét.
Szerzetesi megújulás - Cistercium
A 11. században számos mozgalom indult el a nyugati szerzetesek körében. Ezeknek kezdeményezői és résztvevői szabadulni akartak a feudális társadalom szorításától, hátat fordítottak a világnak, elhagyták mindazt az előnyt és kényelmet, amit elődeik megszereztek. Az apostolokat követve szegénységben, egyszerűségben, remeteségben, testvéri szeretetközösségben akartak élni. Törekvésük igazolására a Bibliára és a Regulára hivatkoztak. Az új szerzetesi mozgalmak közül a legeredményesebbnek és a legidőtállóbbnak Cistercium alapítóinak vállalkozása bizonyult. Róbert francia apát Szent Benedek Reguláját követő remetékkel 1075-ben Burgundiában megalapította a Molesme-i apátságot. Néhány év alatt azonban az adományok, a tizedjövedelmek, amelyeket nehéz lett volna visszautasítani, ezt az apátságot is jólétre vezették, ezért Róbert a szerzetesek egy csoportjával ismét új alapításra határozta el magát. Ő és húsz társa Molesme-től délre mintegy 110 km-re 1098-ban megalapították az Új Monostort, amely Cistercium, francia nyelven Cîteaux néven (ejtsd: szitó) vált nevezetessé Dijontól délre 23 km-re. Róbertet azonban a Molesme-ben maradt szerzetesek nem tudták nélkülözni, ezért több szerzetessel együtt hamarosan visszatért hozzájuk. 1222-ben szentté avatták. Cîteauxban Róbert alapító társai közül előbb Alberiket (+1109), majd a rendkívül művelt, angol származású Harding Istvánt (+1134) választották a szerzetesek apátjuknak. István három irányban meghatározta Cistercium jövőjét. Az istentiszteletben, zsolozsmában igyekezett a leghitelesebb szövegeket összegyűjteni és visszaállítani, a lelkiélet elmélyítésére művésziesen díszített kódexeket másolt és másoltatott, legfőképpen pedig megalkotta és megalapozta Cîteaux, valamint az onnan alapított új apátságok szervezetét és életrendjét. 1119-ben már saját szabályaik voltak. Később valószínűleg István apát foglalta össze az apátok gyűlése, káptalanja által hozott határozatokat a Charta Caritatis-ban, a szeretet okmányában, amely a Cistercium-ot követő monostorok összetartozását biztosította, és ciszterci rend alapokmánya lett. Ennek az iratnak az érdeme, hogy a generális káptalanok (capitulum generale) és a vizitációk előírása által biztosította az apátságok közötti egységet, ugyanakkor kiküszöbölte mind az elszigeteltséget, mind a túlzott központosítást. Cîteaux a rend szíve és az egység jelképe lett, de a törvényhozó hatalmat és a fegyelmi intézkedéseket az apátok évenként megtartott gyűlése, a generális káptalan gyakorolta, amelyen minden apátnak meg kellett jelennie. Csak legmesszebb fekvő monostorok apátjai kaptak engedményt, így a magyarországi apátoknak háromévenként kellett részt venniük a káptalanon. A másik összetartó kapocs a vizitáció volt: az apátok, akiknek monostorából egy vagy több új apátságot alapítottak, kötelesek voltak évenként személyesen vagy megbízott által a filiális apátságot meglátogatni, és annak fegyelmét ellenőrizni.
Az „ora et labora” életeszménye
Belső életrendjükben a ciszterciek visszaállították az imádság és a munka egyensúlyát. Elvetettek minden kényelmet és engedményt, amely ellenkezett a Regula által megkívánt szegénységgel és egyszerűséggel. Saját kezük munkájából akartak megélni. Ezért kezdetben elutasítottak minden olyan jövedelmet, járadékot, tizedet, amelyért nem ők dolgoztak meg. Monostoraikat a lakott helyektől távol építették, és gyakran olyan földeket tettek termékennyé, amelyek még sohasem voltak megművelve. A zsolozsmát mondó szerzetesek (monachi) a mezőgazdasági és a házkörüli munkákat csak részben tudták elvégezni, ezért laikus testvéreket is (conversi) vettek fel, akik többnyire írástudatlanok voltak, és csak a kívülről megtanult imákat tudták elmondani. Konverzusok dolgoztak az apátságok majorjaiban (grangia), műhelyeiben és az építkezéseknél. Számuk a kezdeti időkben messze meghaladta a monachusokét. Cîteaux életére, komoly szerzetei fegyelmére egyre többen felfigyeltek. Derék férfiak kérték felvételüket. Hely és ellátás hiánya miatt hamarosan szükségessé vált egy új apátság alapítása. 1113 tavaszán alapították Cîteauxtól délre La Fertét. Ugyanebben az évben jelentkezett Cîteauxba Bernát, egy burgundiai nemes család sarja, testvéreivel, rokonaival és barátaival. 1114-ben alapították Pontigny, 1115-ben Morimond és Clairvaux (ejtsd: klervó) apátságát.
Bernát 25 éves korában lett Clairvaux alapító apátja. Szavával, beszédeivel, leveleivel igen nagy hatással volt kortársaira, könyveit századokon át sokan olvasták. Már életében a szerzetesek mintaképének és szentnek tekintették. Néhány évtizeden belül a nyugati, latin nyelvű egyház minden országában alapítottak ciszterci monostorokat Írországtól Magyarországig, Portugáliától Svédországig. Az új apátságok alapítására legkevesebb 12 szerzetest továbbá munkástestvéreket küldtek egy kijelölt apát vezetésével. Anyamonostorukból az istentisztelethez szükséges könyveket és a legfontosabbszerszámokat vihették magukkal. 1129 és Szent Bernát halálának éve, 1153 között, 25 év alatt 278 új ciszterci apátság létesült, és ezeken kívül 32 már fennálló monostor is csatlakozott a rendhez. Ezután az alapítások száma kissé csökkent, de még közel száz éven át csaknem minden évben egy vagy több új apátsággal növekedett a rend. 1250-től egyre ritkultak az alapítások, és 1487 után hosszabb időre teljesen megszűntek. Az érdeklődés a 13. század közepén a koldulórendek: a domonkosok, ferencesek és az ágostonosok felé fordult. A középkor folyamán létesített ciszterci apátságok, szám szerint 736, a 16. század elejéig, a reformáció kezdetéig kevés kivétellel mind fennálltak, jóllehet a szerzetesek száma megfogyatkozott.
A ciszterci élet „tere”
Szent Bernát szerzetes kortársai és lelkiségének örökösei teremtették meg a 12. században a ciszterci lelki irodalmat. A rendi szabályok a felesleges és drága díszítéseket kizárták a templomból és az istentiszteletből, ezért a ciszterciek templomaik nemes arányaiban, egyszerűségében és gyakorlatias elrendezésében igyekeztek nagyot alkotni, amit ma is megcsodálhatunk. A templom volt a monostor leggondosabban megépített része. A férfi monostorok templomai mindig keletelve, latin kereszt formájú alapokon épültek, többnyire egyenes, tehát derékszögű szentélyzáródással, főhajóval, két oldalhajóval és kereszthajóval. A kereszthajó keleti oldalán kápolnák nyíltak, hogy több mellékoltárt állíthassanak fel a szentmisék elvégzésére. Ha a szerzetesek nagy száma miatt még több oltárra volt szükség, akkor kibővítették a szentélyt, és annak záródásában egyenes sorban vagy félkörben nyitottak kápolnákat. Tornyokat nem építhettek, nem is volt arra szükség, mert az apátságok a lakott helyektől távol álltak, elég volt, ha a harangszót az apátság belterületén hallani lehetett. Ezért a főhajó és a kereszthajó kereszteződése felett ültettek a tetőre egy kis fatornyot, az úgynevezett huszártornyot, két kisebb harangnak. A hajó nagyobb részében a konverzusok padjai voltak, akik vasár- és ünnepnapokon a monachusokkal együtt részt vettek a szentmisén. A napi zsolozsmát a monachusok naponta nyolc részre osztva mondták: az elsőt éjszaka 2 és 4 óra között, a reggeli dicséretet hajnalban, majd egy-egy rövidebb ima volt napkeltekor a szentmise előtt, 9, 12 és 15 órakor. Napnyugta előtt énekelték az esti dicséretet és lefekvés előtt a befejező imádságot. A klastrom (claustrum, kolostor) legtöbbször a templom déli oldalához épült, az Alpoktól délre azonban inkább a templom északi oldalára. Az első esetben a templom erős, magas falai az északi szelektől és hidegtől védték a szerzeteseket, a második esetben a mediterrán vidékek forró napsütésétől. A ciszterciek a völgyekben találtak alkalmas helyet apátságaiknak. A völgyben folyó vizet sokoldalúan felhasználták. Többnyire a folyó bal partján építkeztek, és így a klastrom déli szélén könnyen bevezethették a vizet a konyhába, a műhelyekbe, és végül a szennyvíz csatornába. A klastrom helyiségei egy négyszögű belső kertet vagy udvart körülzáró, oldalt nyitott folyosóról lehetett megközelíteni. A keleti szárnyban kapott helyet a sekrestye, a káptalanterem (capitulum), a beszélő szoba (parlatorium), az átjáró és a közösségi munkaterem (auditorium, frateria). A keleti szárny emeletén volt a monachusok nagy hálóterme, ennek végében a latrina. A déli és a nyugati szárny rendszerint emelet nélkül épült. A déli szárny közepén a keresztfolyosóra merőlegesen állott az ebédlő (refectorium) és annak egyik oldalán a melegedő szoba (calefactorium), másik oldalán a konyha. A nyugati szárnyban a konverzusok laktak. A keleti szárny közelében külön épületben kapott helyet a betegek háza (infirmarium). A monostor belterületét fallal (praecinctum) vették körül. A kapuház mellett vendégház (hospitale) és kápolna vagy egy kisebb templom épült. A körfalon belül voltak a műhelyek: malom, kovácsműhely, sütőde, bort nem termő vidékeken sörfőzde. Ott feküdtek a kertek és a gazdasági épületek is. A konverzusok nagy része a monostortól távol fekvő majorokban lakott, és mezőgazdasági munkát végzett. Munkájuk nyomán az apátságok, amelyeket gyakran addig művelés alatt nem álló terepen alapítottak, virágzó mezőgazdaságot teremtettek. A 13. század második felétől azonban a konverzusok száma igen megcsappant. Munkások felfogadása sok gonddal járt, és ezért a birtokok legnagyobb részét bérbe adták. A szerzetesek húst nem fogyasztottak, ezért nagy jelentősége volt a folyóvizekben, tavakban vagy mesterségesen kialakított halastavakban a halgazdaságnak. A juhtenyésztés, gyapjútermelés, a borászat, gyümölcstermelés, a sólepárlás és számos más gazdasági ágazat is megtalálható volt számos monostornál.
Szerzetesnővérek
Azokban a családokban, amelyekben egy vagy több fiú a ciszterciek nemes, kemény életét ismerte fel hivatásának, könnyen lehettek lányok is, akik fivéreiket követni akarták a szerzeteséletben. Szent Bernát húga, Humbelina a bencés Jully kolostorban lett szerzetesnővér. De már Cîteaux harmadik apátja, Harding Szent István idejében voltak lányok, asszonyok, akik a ciszterciek szigorúbb életformáját akarták követni. Ők alapították az első ciszterci női apátságot Tart-ban, Cîteaux-tól mintegy 15 km-re. Példájuk nyomán újabb női közösségek keletkeztek anélkül, hogy a Ciszterci Rendbe jogilag felvételt nyertek volna. Ez csak a 12. század végén következett be. Monostoraik száma a középkor végén megközelítette a férfi apátságok számát, területi eloszlásuk azonban egyenetlen volt. A sűrűn lakott, túlnépesedett tartományokban, így Flandriában, a Rajna-vidéken, a német tartományokban számuk messze felülmúlta a monachusokét, másutt, így Írországban, Magyarországon, Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban, Dániában, Norvégiában alig volt egy-két alapításuk. A női apátságok egy részét a ciszterci rend szervezete befogadta: részesültek a rend kiváltságaiban, atyaapátot jelöltek ki részükre, aki vizitálta közösségüket, elnökölt az apátnő választásakor, lelkivezetőről és az anyagi ügyeiket segítő provizorról gondoskodott. A női monostorok másik része csak a szokásokban, életrendben követte ugyan a monachusokat, de megmaradtak a megyéspüspök joghatósága alatt. Majorjaikban férfi laikustestvérek, konverzusok is dolgoztak, akik az apátnő kezébe tettek fogadalmat.
Kötelezettségek és engedmények
A szűkös ellátottság már a 12. században arra indított több apátot, hogy olyan jövedelmeket, járandóságokat is elfogadjanak, amelyek nem a szerzetesek munkájából fakadtak. Ilyenek voltak a malmok, templomok, vámok, tizedek jövedelmei. A mindennapi élet szigorúságán is enyhíteni kellett a generális káptalannak. A hét néhány napján megengedték a húsfogyasztást, a hálótermet deszkafallal cellákra osztottá, az apátságokon belül világi szolgákat alkalmaztak. Cistercium alapítói a csendet és a magányt keresték, ezért külső munkára nem vállalkoztak. Az Egyház azonban hamar felismerte, milyen lelki és szellemi erők rejtőznek a ciszterciekben, és ezért különféle feladatokra szólította őket. 1230-ig mintegy 90 cisztercit, többnyire apátot hívtak, választottak püspöki vagy érseki szék betöltésére. Ciszterciek segítették a keresztes hadjáratokat, pápai megbízást kaptak a dél-franciaországi eretnekek térítésére. Az ibériai félszigeten támogatták a mórok visszaszorítására szervezett lovagrendeket. Európa északkeleti peremvidékén, a Baltikum tájain a líveket és a poroszokat ők kezdték kereszténységre téríteni. Ezek a feladatok a rendtagoknak csak egy kis részét érintették, de sok kiváló szerzetest lekötöttek. Ezen kívül igen sok apát kapott III. Ince pápától és utódaitól megbízást, hogy egyházi elöljárók között felmerült különféle vitás és peres ügyekben eljárjanak. A 13. század közepétől ezeket a feladatokat többnyire a domonkosok és a ferencesek örökölték.
Megpróbáltatások (XIV-XV. század)
A 14-15. században sok megpróbáltatás érte a ciszterci apátságokat. Franciaországban az angolokkal folytatott százéves háború (1337-1453) folyamán számos apátságot feldúltak és kifosztottak. Az egész Európán végigsöprő nagy pestisjárvány (1347-52) a kolostorok lakóit megtizedelte. A nyugati egyházszakadás (1387-1417) a ciszterci rendet is két részre szakította: a franciák az avignoni pápáknak, a többiek a római pápának engedelmeskedtek. A huszita hadak Csehországban és a szomszédos tartományokban 1419 és 1436 között közel 30 apátságot dúltak fel. Hat cseh apátság nem is tudott többé talpra állni. Mindezeknél még nagyobb csapást hoztak a rendre a szerzetesek által szabadon választott apátok helyett kinevezett kommendátor apátok. A pápák egyre több apáti szék betöltését maguknak tartották fenn, és az apátságok jövedelme felett az általuk kinevezett kommendátorok rendelkeztek, akik nem voltak szerzetesek. A pápák ezzel fizették, jutalmazták a Szentszék tisztviselőit és a náluk érdemeket szerzett embereket, gyakran világiakat is. A pápák példáját a világi uralkodók is követték. Kedvelt embereiknek juttatták a monostorok jövedelmeit, és a pápától ehhez megerősítést kértek. A kommendátorok rendszerint alig hagytak meg valamit a szerzetesek megélhetésére. A szerzetesek száma ezért egyre fogyott.
A hitújítás csapásai (XVI. század)
A 16. században a reformációhoz csatlakozó országokban és fejedelemségekben: Hollandiában, Szászországban, Brandenburgban, Mecklenburgban, Pomerániában, Dániában, Svédországban, Norvégiában, Angliában és Skóciában az uralkodók minden szerzetesrendet és szerzetesházat felszámoltak. A ciszterci élet teljesen megszűnt ezekben az országokban, és az angol uralom alá került Skóciában és Írországban is elfojtották a szerzeteséletet. Németország mai területén a 73 férfi apátságból csak 30 maradt meg, Svájcban nyolcból három. A katolikus országokban: Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában, Ausztriában, Csehországban és Lengyelországban azonban tovább folytatódott a középkor századaiban alapított monostorok élete. Ezek viszont túlnyomórészt a kommendátorok alatt sínylődtek. A kommendátor rendszer ellensúlyozására az apátságok Kasztiliában, Aragóniában, Portugáliában, Itáliában és Dél-Németországban kongregációkba tömörültek, és együttesen törekedtek megvédeni jogaikat, kiküszöbölni a visszaéléseket. Szabályaikat, konstitucióikat a Szentszék hagyta jóvá. Az első kongregáció 1425-ben Kasztiliában létesült. A kongregációkra azért is szűkség volt, mert az apátságok ellenőrzése, vizitációja a politikai viszonyok miatt csaknem lehetetlenné vált. Az atyaapátok nem léphettek idegen ország területére, és a generális káptalanokon már csak francia és német apátok jelentek meg.
Barokk virágzás (XVI-XVII. század)
A barokk kultúra hatására sajátos élet alakult ki az osztrák, német, flandriai és sziléziai ciszterci apátságokban. A jó gazdálkodás eredményeként a középkori templomaikat barokk köntösbe öltöztették vagy teljesen új, pompás templomot építettek. Remekművű kelyhek, monstranciák, paramentumok, szobrok és festmények emelték az istentisztelet fényét. A hatalmas konventépületben díszlépcső, tágas ebédlő, díszterem, apáti lakosztály (praelatura), fényes könyvtárterem kapott helyet. Hatalmas orgonák mellett fúvós és vonós zenekar hangja növelte az ünnepek hangulatát. Ugyanakkor a szerzetesek példás fegyelmet tartottak, hajnal előtt kelve énekelték vagy mondták a zsolozsmát, egyszerűen étkeztek és éltek. Napközben csendben elmélyedtek az imádságban és munkájukban.
Társadalmi feladatok
Szent Benedek utasítása szerint a ciszterciek nagy figyelemmel fogadták a vendégeket, zarándokokat, szegényeket. A szegényeknek rendszeresen élelmiszert osztottak. Több apátság kórházat is tartott fenn. A középkorban a lelkipásztori munkában nem vettek részt, csak a konverzusoknak és az apátságban, majorokban dolgozó laikusoknak szolgáltatták ki a szentségeket. Falvaik templomainak ellátására világi papokat alkalmaztak. A 15. században a sziléziai apátságok szerzetesei vállaltak először plébániai munkát, mivel a husziták pusztításai miatt apátságuk jövedelméből nem tudtak megélni. A reformáció hatására fellépő katolikus paphiány a 17. században az osztrák apátságok szerzeteseit is arra késztette, hogy bekapcsolódjanak a lelkipásztori munkába. Ausztriában hét ciszterci apátság szerzetesei ma 91 plébániát látnak el. A rend első két századában a monostorokban csak a szerzeteseket képezték, iskolát nem tartottak fenn, de majorjaikban és műhelyeikben az ott megforduló laikusok sok hasznos újítást sajátíthattak el. A 14.-15. században tűnnek fel a cisztercieknél az első iskolák, de a 18. századig csak kivételesen foglalkoztak oktatással, neveléssel. Ma Ausztriában Mehrerau, Wilhering, Schlierbach és Stams, Németországban Marienstatt és Seligenthal (nővérek), Olaszországban Casamari, az Egyesült Államokban Dallas apátsága tart fenn középiskolát, Magyarországon a zirci apátság négy gimnáziumot.
Fegyelmi küzdelmek Franciaországban
Franciaországban a korábbi századokban alapított 240 férfi és 160 női monostor kevés kivétellel a francia forradalomig 1789-ig jogilag fennállt, de közülük csak minden ötödikben volt legalább 10 vagy több szerzetes. Az 1600-as évek elején néhány francia apátságból egy reform mozgalom indult el, amelynek követői visszatértek a régi szigorú szerzetesi életmódhoz, sőt még azon is túltettek. Legfontosabb elhatározásuk volt a húsétel teljes kizárása az étkezésükből. Őket ezért absztinenseknek nevezték. Legelszántabb képviselőjük Rancé volt, aki mint a La Trappe monostor apátja állt a mozgalom élére, és a reformot elsősorban saját apátságában valósította meg. Velük szemben álltak a "régiek", akiket kihalásra szántak. Lelkipásztori vagy oktatói munkában egyik fél sem vett részt. Az absztinensek szigorú obszervanciája a forradalomig, 1789-ig fennmaradt Franciaországban, és csak egy-két esetben terjedt túl az ország határain.
Kipusztulás határán (XVIII-XIX. század)
A francia forradalom két év alatt minden szerzetesházat megszüntetett. A ciszterci apátságokat mint "nemzeti tulajdont" birtokaikkal együtt 1791-ben elárverezték, a szerzeteseket esküvel a forradalmi alkotmány elfogadására kényszerítették. A nagy zűrzavarban csak egyetlen szervezett csapat maradt együtt, hogy átmentse a ciszterci életet a jövő számára. La Trappe apátság novíciusmestere, Augustin de Lestrange 24 szerzetessel Svájcba menekült, és ott egy elhagyott kolostorban igen szigorú, vezeklő életet folytattak. A közösség létszáma ennek ellenére többszörösére növekedett. Néhány év múlva tovább kellett menekülniük, mert a franciák Svájcot is megszállták. A cisztercieket Franciaországon kívül is csaknem halálos veszteségek érték a 18. század végén és a 19. század első felében. II. József, a felvilágosodott uralkodó birodalmában a kolostorok legnagyobb részét feloszlatta, vagyonukat egyházi célra rendelte. Rövid uralkodása után Ausztriában a ciszterci apátságok egy része újra talpra tudott állni, Csehországban azonban csak kettő. 1784/85-ben a mai Belgium területén, 1803-ban Németországban a francia forradalom, illetve Napóleon törölte el az apátságokat. A darabokra szabdalt Itáliában ugyancsak Napóleon seregei fojtották meg a rend utolsó megmaradt apátságait. 1810-ben Sziléziában a protestáns porosz kormány, 1834-ben Portugáliában és 1835-ben Spanyolországban a szabadelvű kormányok állami tulajdonba vették a monostorokat és a szerzeteseket szétszórták. A feldarabolt Lengyelországban 1819-en az orosz, 1831/36-ban a porosz kormány oltotta ki a ciszterci apátságok életét. 1841/48-ban Svájcban a reformáció után megmaradt utolsó három ciszterci apátságot is felszámolták. A női monostorok Spanyolországban, Lausitzban és néhány svájci kantonban tovább működhettek, de birtokaikat nagyobbrészt elvesztették. Itáliában a XIX. század elején történt feloszlatások után néhány év múlva több közösségnek sikerült folytatnia életét.
Újjáéledés (XIX. század közepétől 1965-ig)
A rend egészét tekintve a férfi monostorok közül csupán nyolc ausztriai, továbbá két-két csehországi és lengyelországi apátság tudta életfolytonosságát, rövid megszakítástól eltekintve, középkori alapításától napjainkig fenntartani. Az óriási veszteségek ellenére a ciszterciek nagy életerőről tettek tanúságot, mert több apátságukat visszaszerezték Németországban, Belgiumban, Spanyolországban, Svájcban, Lengyelországban, és újakat is alapítottak. Európában és tengerentúl Vietnamban, Braziliában, Eritreában, Kanadában és az Egyesült Államokban. A forradalom és Napóleon bukása után, 1814-ben a La Trappe szigorú obszervanciáját követő szerzetesek visszatérhettek Franciaországba. 1848-ig 17 monostort tudtak alapítani vagy új életre kelteni. Franciaországban, Belgiumban, Angliában, Írországban, az Egyesült Államokban, Kanadában és Spanyolországban is gyökeret vertek. 1892-ben Rancé reformjának követői elszakadtak a rend többi részétől, és pápai jóváhagyással önálló szerzetesrendet alkottak, a La Trappe-i Reformált Ciszterciek Rendjét. Népiesen trappistáknak nevezték őket. Mai hivatalos elnevezésük: Szigorúbb Obszervanciájú Ciszterci Rend (Ordo Cisterciensis Strictioris Observantiae, OCSO). Életvitelüket erős központosítás és egységesítés jellemezte. Kongregációkat nem alakítottak, a monostorokat az atyaapátok ellenőrzik. Plébániákon nem dolgoznak. Írországban van egy középiskolájuk. 1892-től tehát két önálló ciszterci rend van, mint ahogy a ferenceseknek vagy a karmelitáknak is több rendjük van.
Jelen kor (1965-től)
A Ciszterci Rendben (Ordo Cisterciensis, OCist) ma 13 kongregáció tartja össze a monostorokat. A kongregációk monostorai - néhány kivételtől eltekintve - egy-egy országon vagy nyelvterületen belül fekszenek. A 2003-ban a férfi szerzetesek 88, a nővérek 64 közösségben, házban élnek. Az ünnepélyes örök fogadalmas férfi szerzetesek száma 2003-ban 1030, a női szerzeteseké 898. A II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) után a monostorok túlnyomó része a szentmisében és a zsolozsmában áttért a latin nyelvről a nemzeti nyelvre. Ez lehetővé tette, hogy a konverzusok is csatlakozzanak a kórusimádsághoz. Így konverzusok és konverzus nővérek már csak egy-két apátságban találhatók, viszont a férfiszerzeteseknek egy negyede kórusszerzetes, de papszentelésben nem részesült. A Szigorú Obszervancia (Ordo Cisterciensis Strictioris Observantiae, OCSO) 2000-ben az öt világrészen 98 férfi monostort számlált 1750 ünnepélyes örökfogadalmas szerzetessel és 67 női monostort 1472 ünnepélyes örökfogadalmas szerzetesnővel. 1945 után alapításaikat minden világrészre kiterjesztették: 34 férfi és 27 női monostort alapítottak tengerentúl. Életvitelükben a korábbi szigorúságon sokat enyhítettek. Lelki segítséget kérőknek vendégházaikban egyéni lelkigyakorlatra adnak alkalmat. Mindkét rendben vannak apátságok, ahol határozatlan időre, másokban határozott időre választanak apátot.
______________________________________________________________________________________
RENDTÖRTÉNET MAGYARORSZÁGON
ALAPÍTÁSOK KORA (1142-1242)
Az első ciszterci apátság alapítására II. Géza király hívta meg a Heiligenkreuz-i szerzeteseket. 1142-ben királyi birtokon, Cikádoron telepedtek le. Ennek pontos helyét régészeti ásatással 1992-ben találták meg a bátaszéki plébániatemplom tövében. A következő években Európa-szerte nagy számban alapítottak újabb és újabb ciszterci apátságokat, Magyarországon azonban csaknem negyven évig csak Cikádor képviselte a rendet. III. Béla király (1172-1196) lett azután a ciszterciek legnagyobb pártfogója. Ő alapított 1179-ben apátságot a Maros partján Egresen, 1182-ben a Bakonyban Zircen, 1184-ben a Pilis hegy tövében és Szentgotthárdon. 1191-ben a kis pásztói monostort is a cisztercieknek adta. Utódai egy-egy alapítással követték példáját. Imre király az Olt partján Kercen (1202), II. András a Szávától délre Toplicán (1208), IV. Béla, még hercegként, Péterváradon (1234) telepítette le a cisztercieket. Mindezekre a helyekre Franciaországból jöttek a szerzetesek, akik lelkiségükkel, tudásukkal, műveltségükkel gyarapították az országot. Ugyancsak a királyi családhoz köthető a szepesi apátság (1223) alapítása a Hernád forrásvidékén. A 18 középkori alapítás között ezek voltak a legjelentősebbek. Zirc, Pilis, Kerc és Toplica temploma mérete, 56 m hosszúsága felülmúlta a székesegyházakat is, de a nagy nyugati ciszterci monostorok méreteit nem közelítették meg. A főpapok közül Ugrin kalocsai érsek Pozsega közelében Gotón (Honesta Vallis, Kutjevo), Kilit egri püspök a Bükk-hegység nyugati lábánál a Bélkő tövében, Bélapátfalván (Bélháromkuton) egyazon évben 1232-ben adtak helyet a cisztercieknek. Ők már csak hazai monostorból kaphattak szerzeteseket, Zircről és Pilisről. A főúri alapítások közül az első Domonkos bán érdeme: Borsmonostor Sopron vármegyében 1197-ben. A többi öt főuri alapítás nem jutott nagyobb jelentőségre. A női apátságok közül csak a veszprémvölgyi volt számottevő. Eredetileg Szent István alapította görög szerzetesnőknek, 1240-ben IV. Béla kérésére a ciszterci generális káptalan befogadta a rendbe.
Tatároktól, törökökig (1242-1541)
1241/42-ben a tatárjárás súlyos csapást mért a monostorokra. A birtokos szerzetesrendek a bencések, a ciszterciek és a premontreiek ezután már csak kevés alapításnak örvendhettek, és a birtokadományok is elmaradtak. A jótevők figyelme a városokba települő koldulórendek: a domonkosok, ferencesek és az ágostonos remeték felé fordult. Középkori írásaink, okleveleink olyan mértékben elpusztultak, hogy csak egyetlen jelentés maradt fenn, amely beszámol a magyarországi ciszterci monostorok belső életéről. A generális káptalan megbízta Seifridot, a stájerországi Rein apátját, hogy látogassa végig a magyarországi apátságokat. Jelentésében 1357-ben 15 monostorról számolt be, és azt I. Lajos királynak is megküldte. Ennek fogalmazványa megmaradt a reini apátság leváltárában. A levél hanyatló képet mutat a magyarországi ciszterciekről. A vizitátor csupán a szepesi, a péterváradi és a kerci apátságban talált 12-12 szerzetest, másutt az apáton kívül legfeljebb hatot, vagy éppen egyet sem. A reini apát ugyan egyenként minden monostorban meghagyta, hogy mennyivel kell emelni a konvent létszámát, de ennek aligha volt nagyobb hatása. 1411-ben a generális káptalan ismét a reini apátot bízta meg a magyarországi apátságok reformálásával, és kötelező rendi adójuk begyűjtésével. Feladata teljesítéséről sajnos nem maradt fenn írásos emlék. 1478-ban Mátyás király a generális káptalanhoz fordult, hogy küldjön szerzeteseket a magyarországi ciszterci monostorok reformálására. 1480-ban a németországi apátok hét magyar apátságba küldtek új konventet, de a hanyatló szerzetesi életen ezek sem tudtak tartósan változtatni. A mohácsi vereség (1526) és Buda török megszállása (1541) közötti időben a reformáció és a törökök előnyomulása következtében nemcsak a ciszterci monostorokban, hanem igen kevés kivétellel az összes magyarországi szerzetesházban megszűnt az élet. Csupán a ferenceseknek és a pálosoknak néhány kolostora tudta fenntartani életfolytonosságát a másfélszázados törökvésszel és a csaknem az egész országra kiterjedő reformációval szemben. A veszprémvölgyi apácák a török elől Körmendre menekültek, ahol 1624 és 1641 között az utolsó nővérek is kihaltak.
Az első zirci apátság (1182-1552)
A ZIRCI APÁTSÁGOT III. Béla király 1182-ben a bakonyi királyi erdőispánság területén alapította. Első szerzetesei a rend leghíresebb és legnépesebb monostorából, Clairvaux-ból jöttek, amelynek 1115-tól 1153-ig Szent Bernát volt első apátja. Zirc oklevelei és könyvei a 16. században nyomtalanul eltűntek és elpusztultak, ezért korai történetéről igen keveset tudunk. 1060-ban már állt itt egy királyi udvarház (curtis) egy kis templommal. Ott halt meg I. András király, akit azután az általa alapított apátságban, Tihanyban temettek el. Számos szerző csaknem a legutóbbi időkig azt gondolta, hogy a zirci apátság eredeti helye valahol másutt volt a Bakonyban, és csak 1198-ban települt át Zircre. Erre a feltevésre az adott okot, hogy az apátságot a legrégibb források bakonyinak nevezték, és Zirc névvel csak később említik. Továbbá III. Ince pápa regisztrumában fennmaradt egy oklevél szövege, amely szerint a pápa 1198-ban kérte a királyt, hogy azt a monostort, amelyet Both bihari ispán kezdett építeni, de halála miatt befejezni nem tudott, alkalmasabb helyre tegyék át. Ez az oklevél azonban a Bodrogvármegyében fekvő Bátmonostorra vonatkozott, ahol Both ispán nemzetségének birtokai voltak. 1357-ig az oklevelek a Bakony és a Zirc nevet egyaránt használták az apátság megjelölésére, később kizárólag Zirc név alatt fordul elő. A lakatlan, de vízzel jól ellátott hely a Cuha patak forrásvidékén kitűnően alkalmas volt a ciszterciek letelepítésére. A monostor építése feltehetően több évtizeden át tartott. Ezt mutatja, hogy Imre király is alapított részére egy oltárt, amiről egy akkori feliratos kőtábla tanúskodik. A latin kereszt alaprajzú, háromhajós templom színhelye a mai templomtól kissé keletre található, és egyetlen látható emléke egy pillérköteg, amit a régi templom romos falainak lebontásakor emlékül meghagytak. A templom déli oldalához csatlakozott a klastrom (claustrum), amelynek mérete próbaásatás révén megállapítható volt. A zirci apátok nagy megbecsülést élveztek a pápák és a generális káptalan előtt, mert különösen a 13. században igen gyakran kaptak megbízást egyházi vagy rendi ügyek intézésére. Franciaországból az alapítás után is küldtek szerzeteseket Zircre. Erre utalnak azok a nevek, amelyek Magyarországon máshol egyáltalán nem, vagy csak igen ritkán fordultak elő, mint Guido, Odo, Alard, Garinus, Radolphus, Hugo, Gefre. Clairvaux-i forrás szerint az egyik ottani perjel, Johannes Lemovicensis, utóbb bakonyi apát lett, s valószínűleg 1208 és 1218 között állt az apátság élén. 1232-ben zirci szerzetesek népesítették be a Pozsega megyei Gotó (Honesta Vallis) apátságát. Zirc birtokai a Bakonyban és annak közeléban feküdtek. Legjelentősebb jövedelme a győri vám egyharmada volt, amit az alapító királytól kapott. Az idők folyamán az apátság szomszédságában kialakult egy falu. 1417-ben egy peres ügyben kelt oklevél felsorolta 40 jobbágy nevét. Ebből kitűnik, hogy Zirc lakói akkor mind magyarok voltak. 1552-ben a törökök Veszprém várát is elfoglalták. Zircen sem volt többé biztonságos az élet. A következő évtizedekben nemcsak a szerzetesek, hanem az utolsó lakosok is elhagyták Zircet, és 150 évig lakatlan maradt. Az ősi apátság tekintélyes omladozó falai árván meredtek az égnek, és hirdették a hely régi dicsőségét.
Zirc újjáéledése (1700-1814)
A rend már 15. században több magyarországi apátságát elveszítette királyi és pápai rendelkezés folytán. A török időkben az egykori apátságok birtokai hadi célokat szolgáltak, majd egyházi intézmények: jezsuita kollégiumok, szemináriumok fenntartására kötötték le azokat. Ugyanakkor a generális káptalan megbízásából osztrák apátok folyamatosan ébren tartották a rend igényét egykori magyarországi apátságaira. Így nyerte el 1659-ben a lilienfeldi apát a zirci apáti címet, a birtokokat azonban hatalmas összegért meg kellett váltania. 1660-ban a magyar származású Újfalusy Mártont nevezték ki zirci apátnak, aki Pápán telepedett le, mivel Zircen akkor nem volt lakható ház, és a törökök is túl közel voltak. 1678-ban útközben Gyulakeszi határában megölték. A tettesek talán török portyázók voltak. Lilienfeld apátjának hamarosan elment a kedve, hogy a zirci apátság felélesztésével foglalkozzon. 1699-ben a vállalkozásba befektetett összeg térítése fejében átadta a feladatot a sziléziai Heinrichau apátjának, Kalert Henriknek, aki előzőleg elküldte Magyarországra egy szerzetesét, hogy nézze meg a zirci apátság színhelyét és birtokait, és számoljon be a gazdasági lehetőségekről. Lakosokat ugyan alig talált a birtokokon, de észrevette, hogy telepítéssel és kellő befektetéssel virágzó gazdaságot lehet teremteni. Jelentése alapján a heinrichaui konvent és apát úgy döntött, hogy elvállalják a nagy feladatot. Az első két szerzetes Pápán telepedett le. Zircre német telepeseket küldtek, akik megépítették az első házakat. 1726-ben a pápai ciszterciek, akik ekkor már hárman voltak, minden felszerelésükkel átköltöztek Zirce ideiglenes egyemeletes házukba, amelyet a veszprémi út mentén, a bakonybéli út torkolatával szemben emeltek. Innen irányították az új monostor felépítését. A régi templomot, bár a felmenő falak még álltak, nem tartották a kor ízlése szerint megfelelőnek, ezért lebontották, és köveit felhasználták az új épületekhez. 1733-ban négyen költöztek be az új, egyemeletes apátságba, és hamarosan elkezdték az új templom tervezését és alapozását. 1750-ben tizenkettőre növekedett a szerzetesek száma, és ezért a heinrichaui apát zirci adminisztrátorát perjelnek nevezte ki a most már szabályos létszámú konvent élére. 1752. június 4-én Padányi Biró Márton veszprémi püspök nagy ünnepség keretében felszentelte a nagy gonddal megépített barokk templomot. Berendezése még néhány évtizedet vett igénybe. A konvent létszáma folyamatosan növekedett. 1798-ban, amikor Cistercium alapításának 700., a zirci apátság vélt alapításának 600. évfordulóját ünnepelték, a 28 szerzetes közül 11 volt magyarországi származású. A konvent tagjai látták el az apátság falvaiban: Olaszfaluban, Tósokberénden, Nagytevelen és Bakonykoppányban a lelkipásztori szolgálatot. A zirci apát felépíttette a templomokat és a plébániaházakat. De zirci ciszterciek látták el azokat a Zirc környéki falvakat is, amelyeknek nem az apátság volt a kegyura, hanem más birtokosok, de paphiány miatt nem volt lelkipásztoruk. Ezek voltak Nagyesztergár, Bakonynána, Lókút, Porva és Borzavár. Plébániáikat egészen 1950-ig zirci ciszterciek vezették. 1814-ig Zircnek nem volt külön apátja, hanem a heinrichaui apát alá tartozott. Ebben az évben halt meg az utolsó. Apátságát a porosz kormány négy évvel korábban az összes sziléziai apátsággal együtt feloszlatta. így nem volt semmi akadálya annak, hogy Zirc saját apátot kapjon. Az uralkodó I. Ferenc király ekkor Dréta Antal zirci perjelt nevezte ki apátnak. Dréta már 1812-ben pilis-pásztói apát lett, és így személyében három apátság egyesült. Az egykori magyarországi apátságok visszaállítása ügyében Zircen kívül három esetében sikerült még részleges eredményt elérni. 1702-ben I. Lipót a pásztói apátság jogait a morvaországi Velehrad apátjára ruházta, ugyanaz 1712-ben megkapta a jogot a pilisi apátságra is. A pásztói apátság színhelyét sikerült birtokba venni, de birtokai csaknem teljesen hiányoztak, mert oklevelek nem maradtak azokról. A pilisi apátság színhelyét a pálosok foglalták el, Velehrad viszont hozzájutott birtokainak egy részéhez. Mivel a pilis-pásztói apátságnak kevés volt a jövedelme ahhoz, hogy Pásztón egy új templomot és apátságot felépítsen a pásztói ciszterciek átköltöztek Egerbe, és ott 1779-ben elvállalták az egykori jezsuita gimnázium vezetését és fenntartását. Sajátos sorsa lett Szentgotthárdnak. 1734-ben a heiligenkreuzi apát kapta meg. 1779-ig felépült az új apátság és templom. Átlagosan 6-8 osztrák szerzetes lakta, akik az apátság közelben fekvő birtokain ellátták a lelkipásztori szolgálatot. 1878-ban felsőbb rendelet alapján a magyar kormány Heiligenkreuztól megvette Szentgotthárdot a zirci apátság részére, és kötelezte a bajai gimnázium ellátására.
Arccal az iskolák felé (1814-1950)
Dréta Antal zirci apát kinevezésekor az állam és a társadalom elvárta, hogy a zirci ciszterciek is vegyenek részt a jezsuiták 1773-ban történt feloszlatása következtében elárvult gimnáziumok fenntartásában. Így Zirc elvállalta a székesfehérvári és a pécsi gimnáziumot, miután az egri gimnázium vezetése a Pásztóval való egyesülés következtében ugyancsak reáhárult. Így lettek a magyarországi ciszterciek mintegy tanítórenddé. Az új feladat egyre inkább előtérbe került, és mellette a szerzetesélet követelményei háttérbe szorultak. A gimnáziumokban való oktatás akadályozta a napi zsolozsma közös mondását. Ugyanakkor a politikai viszonyok miatt a rend többi részével és a római Szentszékkel a magyar cisztercieknek nem volt kapcsolatuk. Dréta apát utódja, Villax Ferdinánd 1844 és 1857 között felépíttette az apátság második emeletét és az egész mai nyugati szárnyat a könyvtárral, felette toronnyal. A magyar ciszterciek saját útjukon jártak Lelkiismeretes munkát végeztek a három gimnáziumban, amelyhez Szentgotthárd átvételének feltételeként nagyediknek a bajai gimnáziumot is elvállalták, a rend alapvető jellemvonásai azonban csaknem eltűntek. Változás akkor kezdődött, amikor Békefi Remig rendtörténeti könyveivel, Piszter Imre Szent Bernát kétkötetes kitűnő életrajzával felkeltette az érdeklődést a rend múltja és hagyományai iránt. 1911-ben Békefit apáttá válsztották, és ő rögtön hozzálátott a rend budai gimnáziumának alapításához, hogy a ciszterciek az ország fővárosában is jelen lehessenek. Zirc lett a magyarszági ciszterciek központja. Itt képezték a rendbe jelentkező novíciusokat. 1866-ben itt indította el az apát a teológiai főiskolát, hogy az apátság saját intézetében készíthesse fel növendékeit a szerzetespapi életre. Itt kaptak helyet a központi hivatalok, a könyvtár és a levéltár. 1923-ban XI. Piusz pápa felállította a rend Zirci Kongregációját, amelynek alkotmánya, konstitúciója 1941-ben nyert először szentszéki jóváhagyást. Werner Adolf apát (1924-1939) kormányzása alatt, 1928 és 1939 között Budán, Baján, Pécsett és Székesfehérváron új, modern és kitűnően berendezett gimnáziumokat épített a rend. Ezt az apátság mintaszerűen szervezett előszállási uradalmának jövedelme tette lehetővé Hagyó-Kovács Gyula ciszterci mezőgazdász jószágkormányzósága (1920-1945) alatt. Az öt nyolcosztályos gimnáziumban együttesen 2500 diák tanult. A rendtagok száma folyamatosan növekedett. A ciszterciek tanító és nevelő munkája az egész országban megbecsülést és elismerést szerzett. Ugyanebben az időben, főként a fiatalabbak között elindult a törekvés a mélyebb ciszterci szerzetesélet felé. A lendületes fejlődést a II. világháború sem törte meg. 1950 szeptemberében a Zirci Kongregációnak 192 örökfogadalmas és 45 időleges fogadalmas tagja volt.
Üldözötten (1950-1990)
1945-be a zirci apátságtól kárpótlás nélkül elvették birtokait, amelyek addig a gimnáziumok fenntartását szolgálták, 1948-ban államosították az ország minden iskoláját, 1950-ben pedig a totális kommunista diktatúra betiltotta a rend minden működését. A zirci apátságot is át kellett adni az államnak. Endrédy Vendel apátot 1950-ben letartóztatták, megkínozták és 14 évre elítélték. 1956-ban szabadult. A rendtagok elvesztették otthonukat, foglalkozásukat, legtöbbjüknek lelkipásztori munkakört sem engedélyezett az állam. Negyven éven át szigorúan tiltottak és akadályoztak minden személyi utánpótlást. 1946 és 1949 között 11 magyar ciszterci vándorolt ki Amerikába. Később még többen is csatlakoztak hozájuk. 1956-ban részt vettek a dallasi katolikus egyetem alapításában és több tanszék betöltésében. 1964-ben az egyetem közelében új apátságot és középfokú iskolát állítottak fel. Itthon 'Sigmond Lóránt noviciusmester és megbízott apáti "provizor" a feloszlatás és elnyomás első évtizedében néhány fiatalban élesztette és ébren tartotta a szerzetesi hivatást. 1961-ben azonban őt is letartóztatták és elítélték. A rendtagok közül csaknem negyvenen szenvedtek hosszabb-rövidebb időre internáló táborban vagy börtönben szabadságvesztést, mert ciszterci életük folytatása érdekében külföldre akartak távozni, mert az ifjúságot nem marxista ideológia szerint, hanem keresztény szellemben nevelték és fiatalokat szerzeteséletre akartak kiképezni.
Új kezdet (1990-től)
1987-ben szentszéki kinevezés alapján Kerekes Károlyt a tiroli Stams-i apátságban zirci apáttá avatták. 1989-ben a Zirci Kongregáció ismét államilag elismert intézmény lett. Az első néhány szerzetes 1990 elején térhetett vissza Zircre. Nyugdíjas korú, idős rendtagokkal és néhány növendékkel kellett mindent újra kezdeni. 1993-ban a pécsi, 1994-ben a székesfehérvári, 1997-ben a budai és az egri gimnázium a rend tulajdonába és ciszterci irányítás alá került. Túlnyomórészt világi tanárok oktatnak. 1989-ben ugyan megindult az új noviciátus, de a rendi növendékek kiképzése 6-10 évet vesz igénybe, és ezért csak lassan tudnak bekapcsolódni az oktató és nevelő munkába. 1996-ban, majd ismét 2002-ben a rendtagok Zakar Polikárpot, aki korábban tíz évig az egész rend generális apátja volt, választották meg apátjuknak, illetve főapátnak. 2011-ben az 1990 óta belépett, fiatal ciszterci generáció közül választotta meg új apátját, Dékány Sixtust az apátság közössége. A magyarországi ciszterciek létszáma 2011 januárjában 29 örökfogadalmas, ebből tízennégy fiatal, 44 év alatti, a többi mind 75 feletti, a növendékek száma 3.
Mauro Giuseppe Lepori ciszterci generális apát elfogadva Dékány Sixtus apát lemondását 2017. június 14-ével kinevezte Bérczi Bernátot a Zirci Ciszterci Apátság kormányzóperjelévé.
Ajánlott irodalom
- LÉKAI Lajos: A ciszterciek. Eszmény és valóság. Budapest 1991.
- HERVAY F. Levente, LEGEZA László, SZACSVAY Péter: Ciszterciek. (Szerzetesrendek a Kárpát-medencében.) Budapest 1997.
- HERVAY F. Levente: Zirc. Apátsági templom. (Tájak, Korok, Múzeumok Kiskönyvtára, 681). Budapest 2001.