A szerzetes napjának ritmusát az imaórák (zsolozsma, kórusima) határozzák meg. A napot istendicsérettel kezdik, s azzal fejezik be. Napközben kétszer – délben és alkonyatkor – gyűlnek össze közös imádságra.

Hétköznap reggel 6 órakor, vasárnap reggel 6.45-kor imádkozzák az Olvasmányos imaórát a Reggeli dicsérettel összekapcsolva. A nap liturgikus ünnepéhez alkalmazkodva két olvasmányt olvasnak (egyet a Szentírásból, egy másikat pedig valamelyik egyházi író, vagy egyházatya művéből). A Reggeli dicséretet ehhez kapcsolva éneklik a szerzetesek.

A nap első imaóráit követően ünneplik közösen az Eucharisztiát, a Szentmisét.

A Napközi imaórát minden nap 12.45-kor mondják, melyet a közös ebéd követ.

Napnyugtakor (18.30) éneklik az Esti dicséretet. Ez az imaóra, a Reggeli dicsérettel együtt, a nap másik pillére, fő imaórája.

Ezután következik a közös vacsora.

A Befejező imaórában (Completorium) adnak hálát a szerzetesek az elmúlt nap kegyelmeiért. Erre 20.00 órakor kerül sor.
Ezt az imaórát hagyományosan a Salve Regina („Üdvözlégy Királyné”) antifóna eléneklése zárja, melynek a ciszterci rendben sajátos dallama van.

Aktuális programok

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30