Brenner József atya - RIP

Szeptember 21-én – Szent Máté apostol ünnepén – Brenner József atya a Mennyei Atyához költözött.

József atya több szálon kötődött a ciszterci rendhez, illetve a Zirci Apátsághoz. Bátyjai példáját követve a pécsi ciszterci gimnáziumban kezdte középiskolai tanulmányait. Ugyancsak fivérei révén került még közelebb a rendhez, hiszen László Tóbiás, míg János Anasztáz néven lett monostorunk szerzetese. Utóbbi 1957-ben elnyerte a vértanúság koronáját, 2018 óta – nem kis mértékben József atya állhatatos tanúságtételének és fáradhatatlan munkájának köszönhetően – pedig az egyház a boldogok sorába iktatta.

Az atya gyakran emlegette, hogy ha nem oszlatják fel a szerzetesrendeket, akkor testvérei példáját követve ő is ciszterci szerzetes lett volna. A Gondviselés máshogy akarta, így a Szombathelyi Egyházmegye papja lett, idősebb korában pedig évekig a veszprémi szeminárium spirituálisa volt. Ekkor – már csak a földrajzi közelséget is kihasználva – rendszeresen látogatta meg idős rendtársainkat, akikkel annak idején együtt tanult vagy teljesített szolgálatot. Mi, fiatalabb rendtársak is örömmel hallgattuk történeteit és testvéréről szóló tanúságtételét. Később pedig többször felkerestük szombathelyi otthonában is, ahol mindig őszinte testvéri szeretettel látott minket vendégül.

Kedves József atya! A jó Isten adjon neked örök nyugodalmat! Mi pedig kérjük, hogy te és bátyáid is legyenek közbenjáróink!

A Zirci Ciszterci Apátság szerzetes közössége

Fotó: Magyar Kurír

Tovább a teljes bejegyzéshez


300 éve kezdődött a monostor újraalapítása, 300 éves a plébánia.
Három évszázada annak, hogy összefonódott a sorsunk. A zirciek, az ide érkező és innen továbbmenő szerzetesek és azok a lelkipásztorok, akik minden időben hűen szolgálták plébániánk közösségét. Ezt az 1726-ban kezdődött közös történetet, küzdelmeket és dicsőséget ünnepeljük meg együtt!
Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt 2026. augusztus 15-én szombaton, bazilikánk búcsúnapján! 
Az ünnep alkalmából a templom egész nap ingyenesen látogatható, külön szakvezetést nem tartunk.

b2ap3_thumbnail_b2026.jpgb2ap3_thumbnail_1ton-zarndoklat.jpgb2ap3_thumbnail_Aug.15.-gyerekprogi.jpg

Tovább a teljes bejegyzéshez


A szerzetesek zirci visszatérésének 300 éves évfordulója

„A lelkünk izzón szállt Isten felé, és az égiek közösségéhez kapcsolódva a csillagok közt tartózkodott.”

 

A Zirci Ciszterci Apátság az idei évben ünnepli háromszázéves évfordulóját annak, hogy a török kor után az addig Pápán élő heinrichaui ciszterci szerzetesek visszatértek az apátság ősi színhelyére, hogy ott folytassák Istent dicsérő monasztikus életüket. A házi krónika így rögzítette az eseményt:

„…a költözés kitolódott egészen 1726. júl. 9-ig, amikor végre megtörtént. 20 szekérnyi holmival, a polányi, koppányi és teveli embereink segítségével szállítottak át minket a pápai rendházból… Itt éltünk tehát ebben a puszta magányban, távol minden evilági zajtól… A lelkünk izzón szállt Isten felé, és az égiek közösségéhez kapcsolódva a csillagok közt tartózkodott.”

Tehát a monostor újra-alapításának erőfeszítései a 17. század második felétől Pápához kötődtek, azonban a szerzetesek mindig is az eredeti helyszínre kívántak visszatérni. A külső körülmények és a monachusok létszáma ezt 1726-ra tette lehetővé. Ekkorra készült el a ma Bagolyvárként ismert épület, mely az első, átmeneti lakhelyül szolgált a visszatérő Johannes Stieffl, Robert Reichel és Ludwig Hartz atyáknak. Hamarosan pedig megkezdődtek a barokk monostor és a templom építési munkálatai is.

            Az apátsággal együtt pedig Zirc, mint település is azokban az évtizedekben született újjá, ezért a szerzetesek magától értetődő módon vállalták híveik lelkipásztori szolgálatát. Az azóta eltelt évszázadokban – a kommunista diktatúra legsötétebb éveit leszámítva – mindig jelen voltak a ciszterci szerzetesek, hogy a hitben és a magyarságtudatban irányt mutassanak környezetüknek. Mindig is együtt élt az apátság Zirccel, a településsel. Ma is az egyik legnagyobb munkaadó a környéken a monostor. Ez is az egyik küldetésünk: felelősséget vállalni az itteni emberekért, Zircért.

            Bízunk benne, hogy főnixmadár módjára ismét meg tudunk újulni, hogy hivatásunkat és küldetésünket az elkövetkező – legalább – háromszáz évben Isten dicsőségére és az emberek szolgálatában tudjuk folytatni. Egy már elhunyt rendi elődünk szavait idézve:

„Ciszterciek vagyunk, s a ciszterci lélek mindig világalakító, szeretetet adó, önmagát pazarló lélek, természetfölöttiségében is természetes élet volt…A korok lehetnek mások, a külső megnyilvánulások is, a lélek egy.”

Tovább a teljes bejegyzéshez


Zarándoklat, küldetés és az úton levés öröme Böjte Csaba testvérrel.
A forrás hozzá az imádság, az Istennel való találkozás és a közösség.
A Balatoni Csillagösvény Missziós Körút olyan eseménysor, ami feltölti a szíveket reménnyel, hittel, bizalommal. A Marosszéki Kodály Zoltán Gyermek- és Ifjúsági Kar tagjaival végzett missziós körúton nyolc különböző településre jutnak el. Végig együtt vannak és közösségben imádkoznak, énekelnek, találkoznak és elviszik a kiválasztott helyszínekre az örömhírt.
Zircre a plébánia Karitász-csoportjának meghívására érkeznek.
 
2026. július 11-én a Nagyboldogasszony-bazilikában 18:00-kor kezdődő szentmisét Csaba testvér celebrálja, itt és ekkor találkozhatunk vele és a gyerekekkel, ami minden évben nagy ajándék és öröm.
 
Csaba testvér gondolatai a tavalyi esemény kapcsán: „A kedves jelenlévők, ha gondolják, tapsolhatnak is. A templomban vallásos, egyházi énekek mennek, majd onnan kivonulva, a templom előtt már népdalok. Az esti szürkületben jó együtt énekelni, jó ezeket a dalokat együtt dudorászni. Annyira megható volt a zirci, nagy, székesegyház méretű bazilika előtt, ahogy énekeltek a gyerekek a hívekkel. Azt gondolom, ha a Jóisten lenéz az égből, azt látja, mégiscsak érdemes volt ezt a világot megteremteni.”
 
Szeretettel hívunk és várunk minden érdeklődőt!
 
b2ap3_thumbnail_Bjte-Csaba-testvr.png

 

Tovább a teljes bejegyzéshez


A franciaországi Manécanterie de Saint-Jean gyermekkórus koncertet ad a Zirci Ciszterci Apátságban 2026. július 5-én, vasárnap 11:00 órakor.
 
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
 
A belépés ingyenes!
 
 
b2ap3_thumbnail_Colmari-krus-koncert.jpg

 

 

Tovább a teljes bejegyzéshez

Aktuális programok

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Következő események

Mostanában nincsenek események

Szent Bernat Idezet Banner Med

Apátság felújítási projekt

JSN_TPLFW_TOGGLE_MENU