Szeptember 21-én – Szent Máté apostol ünnepén – Brenner József atya a Mennyei Atyához költözött.

József atya több szálon kötődött a ciszterci rendhez, illetve a Zirci Apátsághoz. Bátyjai példáját követve a pécsi ciszterci gimnáziumban kezdte középiskolai tanulmányait. Ugyancsak fivérei révén került még közelebb a rendhez, hiszen László Tóbiás, míg János Anasztáz néven lett monostorunk szerzetese. Utóbbi 1957-ben elnyerte a vértanúság koronáját, 2018 óta – nem kis mértékben József atya állhatatos tanúságtételének és fáradhatatlan munkájának köszönhetően – pedig az egyház a boldogok sorába iktatta.

Az atya gyakran emlegette, hogy ha nem oszlatják fel a szerzetesrendeket, akkor testvérei példáját követve ő is ciszterci szerzetes lett volna. A Gondviselés máshogy akarta, így a Szombathelyi Egyházmegye papja lett, idősebb korában pedig évekig a veszprémi szeminárium spirituálisa volt. Ekkor – már csak a földrajzi közelséget is kihasználva – rendszeresen látogatta meg idős rendtársainkat, akikkel annak idején együtt tanult vagy teljesített szolgálatot. Mi, fiatalabb rendtársak is örömmel hallgattuk történeteit és testvéréről szóló tanúságtételét. Később pedig többször felkerestük szombathelyi otthonában is, ahol mindig őszinte testvéri szeretettel látott minket vendégül.

Kedves József atya! A jó Isten adjon neked örök nyugodalmat! Mi pedig kérjük, hogy te és bátyáid is legyenek közbenjáróink!

A Zirci Ciszterci Apátság szerzetes közössége

Fotó: Magyar Kurír

„A lelkünk izzón szállt Isten felé, és az égiek közösségéhez kapcsolódva a csillagok közt tartózkodott.”

A Zirci Ciszterci Apátság az idei évben ünnepli háromszázéves évfordulóját annak, hogy a török kor után az addig Pápán élő heinrichaui ciszterci szerzetesek visszatértek az apátság ősi színhelyére, hogy ott folytassák Istent dicsérő monasztikus életüket. A házi krónika így rögzítette az eseményt:

„…a költözés kitolódott egészen 1726. júl. 9-ig, amikor végre megtörtént. 20 szekérnyi holmival, a polányi, koppányi és teveli embereink segítségével szállítottak át minket a pápai rendházból… Itt éltünk tehát ebben a puszta magányban, távol minden evilági zajtól… A lelkünk izzón szállt Isten felé, és az égiek közösségéhez kapcsolódva a csillagok közt tartózkodott.”

Tehát a monostor újra-alapításának erőfeszítései a 17. század második felétől Pápához kötődtek, azonban a szerzetesek mindig is az eredeti helyszínre kívántak visszatérni. A külső körülmények és a monachusok létszáma ezt 1726-ra tette lehetővé. Ekkorra készült el a ma Bagolyvárként ismert épület, mely az első, átmeneti lakhelyül szolgált a visszatérő Johannes Stieffl, Robert Reichel és Ludwig Hartz atyáknak. Hamarosan pedig megkezdődtek a barokk monostor és a templom építési munkálatai is.

            Az apátsággal együtt pedig Zirc, mint település is azokban az évtizedekben született újjá, ezért a szerzetesek magától értetődő módon vállalták híveik lelkipásztori szolgálatát. Az azóta eltelt évszázadokban – a kommunista diktatúra legsötétebb éveit leszámítva – mindig jelen voltak a ciszterci szerzetesek, hogy a hitben és a magyarságtudatban irányt mutassanak környezetüknek. Mindig is együtt élt az apátság Zirccel, a településsel. Ma is az egyik legnagyobb munkaadó a környéken a monostor. Ez is az egyik küldetésünk: felelősséget vállalni az itteni emberekért, Zircért.

            Bízunk benne, hogy főnixmadár módjára ismét meg tudunk újulni, hogy hivatásunkat és küldetésünket az elkövetkező – legalább – háromszáz évben Isten dicsőségére és az emberek szolgálatában tudjuk folytatni. Egy már elhunyt rendi elődünk szavait idézve:

„Ciszterciek vagyunk, s a ciszterci lélek mindig világalakító, szeretetet adó, önmagát pazarló lélek, természetfölöttiségében is természetes élet volt…A korok lehetnek mások, a külső megnyilvánulások is, a lélek egy.”