Boldog Nivárd védelme alatt a zirci novícius

Augusztus 19-én, Szent Bernát főünnepén a zirci Apátság szerzetesközösségének új tagja lett Nivárd testvér. A novícius Boldog Nivárd nevét kapta a beöltözésekor, róla az alábbiakat lehet tudni:

Boldog Nivárd Szent Bernát legkisebb öccse volt.

A rendi hagyomány szerint, amikor Szent Bernát testvéreivel együtt búcsúzott, hogy Cîteaux-ba lépjen, legkisebb öccsét, aki fiatal kora miatt bátyjait még nem követhette, így vigasztalta: „Lásd Nivárd, mi elmegyünk s most minden, minden a tied marad, a szép fontaines-i várkastély, az erdők, mezők s az egész birtok.” A gyermek azonban gyorsan felismerte ennek egyoldalúságát: „Hogyan – kiáltott fel – ti nekem hagyjátok a hitvány mulandókat és magatoknak tartjátok meg az örökkévalókat?” És amint lehetett, ő is követte a monostorba testvéreit.

Később Szent Bernát sok monostor alapításának munkájába belevonta vagy rábízta, novíciusmester és perjel is szolgálatot is ellátott. Emléknapját február 7-én ünnepeljük.

Kérjük Isten áldását a fiatal rendi életére!

Tovább a teljes bejegyzéshez


"Nápoly és Párizs" az apátsági bazilika két orgonáján

Augusztus 25-én (vasárnap) 16 órakor „Nápoly és Párizs” mottóval Réz Lóránt orgonaművész szólaltatja meg az apátság két orgonáját.

Miből ered a címválasztás? A művész a két hangszeren elhangzó orgonaműveket e két európai zenei központ köré csoportosította: Nápolyhoz személyes kötődés fűzi, évente többször megfordul a városban, munkája, barátai, élményei kapcsán második otthonának tekinti; Párizsról, a koncertműsor második állomásáról elsősorban az új utakat kereső művészek és alkotásaik jutnak eszünkbe. Hallunk majd virtuóz billentyűs szonátát, de Debussy és Fauré egzotikus ritmusai és színekben dús harmóniái is megszólalnak. 

Réz Lóránt orgonaművészt gyökerei Jászapátihoz fűzik. Orgona tanulmányait Kecskeméten a Kodály Iskolában Révész László és Szegedi Konzervatóriumban Csanádi László növendékeként végezte. 1997-től az egri Eszterházy Károly Egyetem tanára, jelenleg a Jászberényi Campus főiskolai adjunktusa, valamint a jászberényi Palotásy János Zeneiskola tanára. Doktori fokozatát 2016-ban az ELTE pedagógiai doktori iskolában szerezte.

Sokoldalú művész, hazánkban és főként Olaszországban koncertezik, illetve kutató munkát, valamint zeneszerzői tevékenységet is folytat. Művei: népének feldolgozások, Dobó István imája és 10 tételes műve az Enigma del Gesú Nuovo - Harmoniae Universales, ami a nápolyi Gesú Nuovo templom piramisainak szimbólumrendszeréből született. Fennállása óta az Egri Érseki Fiúkórus zongora és orgonakísérője.

A Ciszterci Látogatóközpont minden érdeklődőt szeretettel vár az orgona koncertre, melyre jegyeket az Ajándékbolt pénztárában 1.000,- forintos egységáron lehet megváltani.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Apátsági ingyenes albérlőink

A Ciszterci Apátság padlása régóta ad otthont egy nem hívott, de örömmel látott denevérkolóniának, amelyet évek óta számontart Mészáros József denevérszakértő. A bakonypölöskei szakember minden évben fogja fényképezőgépét és felmászik az apátsági padlásra, hogy a fiaikat nevelő denevérkolóniát lefényképezze és megszámolja. Így hosszú időre visszatekintve tudja, hogy ennek az igen hasznos kis emlősnek a populációja hogyan változott az évek során. 

Mivel a denevér éjszakai életmódot folytat és életéről, természetéről sokáig mit sem tudtak az emberek, sok misztikus, itt-ott félelmetes tévhit és történet szövődött köréjük. A zirci denevérek, úgy mint hazánk többi denevérfaja, védett és teljesen veszélytelen, sőt igen hasznos repülő emlősök.

Az apátsági denevérek két fajhoz tartoznak: a közönséges és a hegyesorrú denevérekből kerülnek ki. Róluk kérdeztük Mészáros József denevérszakértőt, aki az alábbiakat mondta el nekünk:

"Az Apátság padlásán élő két denevérfaj hazánk legnagyobb denevérfajához tartoznak. Mindkét faj a szülőkolóniák helyének kiválasztásakor előnyben részesíti az emberi környezetet. Telelni szinte kizárólag barlangokba, bányavágatokba húzódnak. Röptük lassú, csapongó. A közönséges denevér táplálékát főként bogarak teszik ki, azon belül is a talajszinten élő futóbogarak, míg fajtársa, a hegyesorrú denevér tápláléka elsősorban egyenesszárnyúakból, szöcskékből és sáskákból áll.

A legnagyobb ismert szülőkolóniákat ez a két faj alkotja, mindig vegyes állományaival találkozunk. Mivel csak kézben tartva határozható biztosan, így együtt említem őket. Kolóniái stabilak, nem nagyon használnak váltószállást, csak erős zavarás hatására költöznek el. Mivel viszonylag nagy példányszámban vannak jelen egy- egy helyen, ezért a szaporodási időszakban nagyon érzékenyek a zavarásra.

A zirci Ciszterci Apátság padlásán hosszú évtizedek óta élnek zavartalanul. A szülőkolónia példányszámának változása pozitív tendenciát mutat. Míg 2017-ben 140-150 nőstény 70-80 kölyköt nevelt, addig 2018-ban 140-150 nőstény 90-100 kölyköt. A 2019-es felmérés során 180-190 nőstény 130-140 kölyköt nevelt. A zavartalanság miatt kedvelt kölykezőhely az Apátság padlása."

A Ciszterci Apátság ezután is szívesen osztja meg otthonát a kis állatokkal, így remélhetőleg további sok éven át lesznek albérlőink.

Ha szeretne többet megtudni a bakonyi denevérekről, látogasson el a www.bakonyidenever.hu honlapra.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Nagy László Adrián orgonaművész lesz a vendégünk

Az Apátsági zenei programok keretében 2019. június 9-én, Pünkösdvasárnap, 16.00 órai kezdettel Nagy László Adrián orgonaművész koncertje lesz a Bazilikában. Előadásában olyan művek csendülnek fel mint J.S. Bach F-dúr toccata és fúga vagy Rahmanyinov Vocalise.

Nagy László Adrián először ad koncertet nálunk, közreműködő partnere Nagy Bernadett fuvolaművész lesz.

Az orgonaművész 1968-ban született Budapesten. A Zeneakadémia zongora szakán Keveházi  Gyöngyi és Falvai Sándor növendéke volt, orgonaművészi diplomáját a Zeneakadémia szegedi konzervatóriumában Csanádi László tanítványaként szerezte. Jelenleg a budai Margit körúti ferences templom és a Budapesti Fesztiválzenekar orgonistája. Nem áll tőle távol azonban a könnyedebb stílus sem, hiszen különböző jazz-formációkkal is rendszeresen fellép, illetve Zsemlye Sándor jazz-szaxofonossal alapították a SaxOrgan duót, ahol saját, egyedi hangjukban a barokk és a jazz világának zenei hagyományait ötvözik. Szólóban is rendszeresen fellép, első szóló CD-je Korálfantázia címmel jelent meg.

Koncertprogram:

J.S.Bach: Fantasia super Komm, Heiliger Geist BWV 651.

J.S Bach: e-moll fuvolaszonáta III-IV tétel BWV 1034.

J.S.Bach: F-dúr toccata és fúga BWV 540.

M.Reger: Benedictus

S.Rachmanyinov: Vocalise

M.Reger: d-moll introduktion és passacaglia

A Zirci Ciszterci Látogatóközpont szeretettel hívja és várja Önöket a zenei csemegének ígérkező orgonakoncertre Pünkösdvasárnap 16.00 órától a Bazilikába.

Jegyek a Látogatóközpont ajándékboltjában, egységesen 1000 forintos áron válthatók.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Kapitány Dénes orgonaművész koncertje

Szeretettel hívunk mindenkit Kapitány Dénes húsvétvasárnapi orgonahangversenyére ápr. 21-én, 16 órakor a Bazilikában.

Számos, az ünnephez kapcsolódó, ritkán hallható alkotás csendül föl: Mozart Fúgája és Beethoven kórusművéből készített orgona átirat, mely Isten hatalmasságát, dicsőségét hirdeti. Dubois angyali harmóniái mellett hallhatjuk Antalffy-Zsiross Dezső különleges hangulatot árasztó zenéjét. A koncertet Cochereau, a párizsi Notre-Dame Székesegyház művészének bombasztikus orgonaszimfóniája zárja.

Tovább a teljes bejegyzéshez

Aktuális programok

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Következő események

Mostanában nincsenek események

Szent Bernat Idezet Banner Med

Apátság felújítási projekt

Hírek hírlevélben

Amennyiben szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, rendezvényeinkről, kérjük iratkozzon fel havi hírlevelünkre!
captcha