Közel engedték a kisgyermekeket – Átadták a pécsi Ciszterci Nevelési Központ megújult óvodáját

Ragyogó, megújult és kibővített óvodában kezdhetik meg a tanévet a Ciszterci Nevelési Központ óvodásai Pécsett, az Apáca utcában. Az augusztus 31. délelőttjén megtartott átadó ünnepségen Bérczi L. Bernát O.Cist, zirci apát áldotta meg az épületet, és természetesen az óvoda kis lakóit és dolgozóit is. Ünnepi beszédében felidézte, mennyire szükséges volt már ennek a régi, szinte történelmi épületnek megújulása. Az általános iskola mellett álló óvoda állaga és berendezése ugyanis már nem felelt meg a jelenkori igényeknek.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Lángolj és világíts! – Véget ért a második Szent Bernát Zarándoklat

A Zirci Ciszterci Apátság és a Magyar Ciszterci Diákszövetség szervezésében 2022. augusztus 12-19 között másodszor valósult meg a Szent Bernát Zarándoklat. Az útvonal Budapestről Zircre vezet, érinti a budai, a székesfehérvári és az olaszfalui ciszterci plébániákat, valamint az érdi ciszterci monostort. Ebben az évben 24 zarándok járta végig az utat. Horváth Sarolta zarándoklatvezető írását olvashatják.

Tovább a teljes bejegyzéshez


2023 - A sörkedvelők adtak nevet a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális fővárosa hivatalos sörének

Citrusos-bodzás ízvilágú, világos belga élesztővel erjesztett felsőerjesztésű ital.  Ez a VEB2023 EKF hivatalos söre, amely az apátság sörmanufaktúrájában készül kifejezetten a programsorozat italaként. Az apátsági manufaktúrában hetente mintegy ezer litert gyártanak mostantól az EKF söréből. A 2023 nevet a közönség bevonásával találta meg a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program.

Az új sör nevét Zircen, a Ciszterci Apátság évszázados falai között, az Apátsági Sörház 1735 nevet viselő, nemrég megnyílt helyszínen jelentette be közösen a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program és az Apátsági Sörmanufaktúra. A sör nevét a közönség bevonásával kereste meg a VEB2023 EKF egy online játék keretében.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Szent Bernát Zarándoklat

A zarándoklat időpontja: 2022. augusztus 12-19.

Idén második alkalommal indulunk zarándoklatra Budapestről Zircre, Szent Bernát ünnepére. Arra hívunk minden 16 év feletti érdeklődőt, hogy tartson velünk, adjon időt és teret Istennek, hogy megérinthesse, találkozhasson vele.

Körbejárjuk a Jézus által meghirdetett tüzes lelkület témáját, s ennek akadályait, a közönyt, a közömbösséget és az elkényelmesedést.

Szeretettel várunk!

Jelentkezési határidő: június 15. éjfél

Részletek és jelentkezés ITT

Tovább a teljes bejegyzéshez


Befejeződtek a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium felújítási munkálatai. Átadták az iskola új sportcsarnokát!

Március 18-án pénteken reggel mozgalmasan kezdődött a nap Budapesten, a Villányi út 27. szám alatti Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban.  Az iskola új, kétszintes sportcsarnokának avatására érkeztek a vendégeket Bérczi L. Bernát O.Cist. zirci apát fogadta házigazdaként. A magyar kormány részéről Dr. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Dr. Fürjes Zoltán, egyházi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, a helyi közélet képviseletében pedig Németh Zsolt és Dr. Simicskó István országgyűlési képviselők jelentek meg az új sportcsarnokban rendezett ünnepségen. Tiszteletüket tették  továbbá a kivitelezést konzorciumban végző Possibuild Kft. és a Horváth Építőmester Zrt. vezetői, alvállalkozóik, a Zirci Ciszterci Apátság projektet irányító munkatársai, az egri, pécsi és székesfehérvári gimnáziumok vezetői, valamint a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium vezetői, tanárai és diákság képviselői. Bérczi L. Bernát apát úr külön szeretettel köszöntötte a Dallasi Miasszonyunk Ciszterci Apátság képviselőt: Péter apátot és két szerzetestestvérét, valamint a kismarosi ciszterci nővérek képviselőit és a Zirci Ciszterci Apátság szerzeteseit.

A sportcsarnokban a zirci apát köszöntőjében felidézte az iskola megszületését, az akkori ciszterek bátorságát és "nagyot álmodását" , s hogy ebből hogyan fakadt ennek mostani nagy álomnak a megvalósulása. A homlokzati falak külső mintázatáról pedig elárulta, hogy azok azt mutatják, amint a nagyobb, erősebb ciszterci címerek körülveszik a gyengébbeket, mintegy felkarolva, segítve, átölelve őket. Ez lenne ciszterci pedagógia lényege is: senkit nem elhagyni, hanem segítve, átölelve együtt haladni a Gondviselő által kijelölt úton.

Ezután ünnepi beszédet mondott Gulyás Gergely miniszter úr és Simicskó István képviselő úr is.

Az iskola vegyeskarának és Mohai Bence, az iskola volt diákjának közreműködésével szép megemlékezést látott és hallott az ünneplő közösség.

A sportcsarnok megáldását követően Bernát apát úr vezetésével minden meghívott kivonult az iskola udvarára, ahol ünnepélyesen megáldásra került az iskola 1950-ben ledöntött, s csodálatos módon az építkezéskor előkerült Szent Bernát szobor. Ezt a szobrot a ciszterciek magyarországi működésének és újjáéledésének jelképeként is tekinthetjük, hiszen a kommunizmus egyházüldözésében elpusztították, elásták, eltüntették, a Gondviselésnek köszönhetően azonban ez előkerült, s felújítottan, megújulva és megerősödve hirdeti a magyar ciszterciek 800 évnél is régebbi működését.

Az avató ünnepséget a nemzeti szalag átvágásával fejezték be a Szent Bernát szobor előtt.

Ezután a diákok és a vendégek birtokba vehették az új sportpályákat, a vállalkozó kedvűek kispályás labdarúgó mérkőzésen vehettek részt, a többiek pedig megtekintették a - szintén az iskola felújításának részeként - megfiatalodott és kibővült könyvtárat, valamint az átépített és tágasabbá varázsolt új ebédlőt is.

Az iskola közel 900 tanulója és 100 fős alkalmazotti köre hálásan és boldogan vette birtokba az új és megújított épületrészeket.

Tovább a teljes bejegyzéshez

Aktuális programok

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Következő események

Mostanában nincsenek események

Szent Bernat Idezet Banner Med

Apátság felújítási projekt

Hírek hírlevélben

Amennyiben szeretne értesülni aktuális eseményeinkről, rendezvényeinkről, kérjük iratkozzon fel havi hírlevelünkre!
captcha