Orgonák éjszakája Zircen

Orgonák éjszakája Zircen, 2020. augusztus 8-án, szombaton

 

Első alkalommal a Zirci Apátság is csatlakozott a Filharmónia országos eseményéhez, az Orgonák éjszakájához. Nem is akármilyen kínálattal, hiszen 19 órától Varga László orgonaépítő mesterrel lesz egy előadás, kötetlen beszélgetés a hangszerek királynőjének építéséről és sok más érdekességről a Gobelin teremben. Varga László évtizedek óta hangolja az apátsági orgonákat, ismeri őket, mint a tenyerét, minden bizonnyal sok műhelytitkot fog nekünk elárulni.

Este 8 órától pedig a már megismert orgonákon Kapitány Dénes orgonaművész ad koncertet csupa könnyed, nyárias darabbal, megmutatva a hangszer minden szépségét.

Alább olvashatják a részletes programot.

2020. augusztus 8. (szombat)

19.00-19.45 Gobelin terem

Hogyan készül egy orgona? címmel vetítéssel egybekötött beszélgetés az apátsági hangszereink létrejöttéről a zirci születésű Varga László orgonaépítővel a Ciszterci Látogatóközpont Gobelin termében.

20.00 órától a Bazilikában

Nyáresti dallamok – orgonazene kicsit könnyedebben, mint máskor 

Kapitány Dénes orgonaművész hangversenyének műsora

A barokk szentélyorgonán:

J.S. Bach: G-dúr Fantázia

  1. Marcello: Adagio 

A karzati nagy romantikus orgonán:

  1. Franck: g-moll Andantino
  2. Cochereau: Gigue (improvizáció - Compagnons de la Marjolaine)

Liszt Ferenc: Ave Maria Arcadelt nyomán

  1. Germani: Velencei kantáta

Noel Rawsthorne: Keringő és Induló

Jegyek 2 500 forintos áron válthatók a monostori ajándékboltban.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Teljes nyitva tartás az apátság látványosságaiban

Örömmel tájékoztatunk mindenkit, hogy a hosszú, távolságtartást és otthon maradást kívánó időszak végén a zirci Apátság látványosságaiban újra teljes nyitva tartással várjuk kedves vendégeinket!

Keddtől vasárnapig 9 és 17 óra között vagyunk nyitva. A Arborétum mindkét bejáratán keresztül megközelíthető: Damjanich utca 19., illetve az apátsági díszudvar felől is.

 

Mivel a járvány okozta veszély még nem múlt el teljesen, arra törekszünk és kérjük látogatóinkat, hogy a megszokott egészségvédelmi javaslatokat tartsák be, vagyis zárt tereinkben a személyes távolságtartás, illetve az orrot és szájat fedő takarás, szájmaszk viselése kötelező. Kézfertőtlenítőket a közforgalmi helyeken kihelyeztünk, azok használatát kérjük és javasoljuk.

Csoportokat ismét tudunk fogadni, annyi megkötéssel, hogy a Műemlékkönyvtárba maximum 20 főnek tudunk alkalmanként, vagyis minden óra negyedkor induló tárlatvezetéseinkre jegyet kiadni.

A Szent Hedvig Zarándokházunk kapuit is megnyitottuk és várjuk a Bakonyban pihenni, felfrissülni vágyó vendégeinket. A szálláshelyről itt tudnak bővebben tájékozódni, illetve szállást foglalni: http://zirciapatsag.hu/szallasfoglalas-rightmenu

Várjuk önöket szeretettel a Ciszterci Apátság látványosságaiba!

Tovább a teljes bejegyzéshez


BACH 270 - orgonakoncert sorozat a zirci apátsági bazilikában

BACH 270

Apátsági hangversenysorozat J. S. Bach halálának 270-dik évfordulóján

Tisztelgés a barokk kor kiemelkedő zeneszerzője, Johann Sebastian Bach előtt, halálának 270-ik évfordulója alkalmából. A zeneművészet egyik legnagyobb komponistája, orgonistája és hegedűművésze darabjai szólalnak meg a korai évektől a világhírű érett alkotásaival bezárólag hazai művészek előadásában a zirci apátság orgonáján. Orgonaművek mellett vokális és csembalóra írt művek is felcsendülnek az impozáns zirci ciszterci bazilikában. Előadóink Spányi Miklós csembalóművész, Kapitány Dénes és Finta Gergely orgonaművészek, Czabán Angelika énekművész és az Orlando Énekegyüttes lesz.

Program:

  • szeptember 6. (vasárnap) 16 óra

Johann Sebastian Bach ˗  élet és életmű

A zeneszerző fordulatokban gazdag életét mutatja be Kapitány Dénes orgonaművész a zeneszerző élettörténetein és művein keresztül.

  • szeptember 20. (vasárnap) 16 óra

BACH – csembalóra

Spányi Miklós csembalóművész hangversenyének műsorán Bach billentyűs művészetének csúcsa, a Goldberg variációk. (BWV 988)

  • október 4. (vasárnap) 16 óra

„Dalolj, Sion leánya” ˗  koráloktól az áriákig

Czabán Angelika énekművész (szoprán) és Finta Gergely orgonaművész Bach neves oratórikus műveit szólaltatja meg.

  • október 18. (vasárnap) 16 óra

BACH – kórusmuzsikára

Bach vokális művészetébe, kantátái és motettái világába nyerünk bepillantást az Orlando Énekegyüttes hangversenyén.

Művészeti vezető, karnagy: Vikman Pál 

  • november 8. (vasárnap) 16 óra

BACH – a halhatatlan

A zeneszerző leghíresebb művei szólalnak meg Kapitány Dénes orgonaművész előadásában.

 

A hangversenyek vasárnaponként 16 órakor kezdődnek a zirci ciszterci bazilikában.

Öt előadásra érvényes bérlet ára: 5.000 Ft.

Előadásonként pedig 1.200 forintért válthatnak jegyet a Ciszterci Látogatóközpont ajándékboltjában.

8420 Zirc, Rákóczi tér 1.

Tel.: +36 88 593 675

email: turizmus@ocist.hu

www.zirciapatsag.hu

Tovább a teljes bejegyzéshez


Az Alföldről a Bakonyba - a Szegedi Dóm orgonaművésze Zircen

Szeptember 29-én, vasárnap, 16.00 órai kezdettel a Szegedi Dóm orgonaművésze, Nagy Péter lesz a vendégünk egy orgonahangverseny erejéig a zirci apátsági bazilikában.

Néhány szó a művész bemutatására: Nagy Péter 1977-ben született Budapesten. Orgonatanulmányait Solymosi Ferencnél kezdte, majd a Váci Zeneművészeti Szakközépiskolában Bednarik Anasztáziánál folytatta. 2000-től a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karán dr Csanádi Lászlónál tanult. 1996-ban kántori oklevelet, 2004-ben főiskolai diplomát szerzett, majd 2006-ban egyetemi szinten diplomázott. 2006-tól a szegedi Fogadalmi-templom kántor-orgonaművésze.

2011-től 2016-ig a szegedi Gál Ferenc Főiskola kántor-szakán orgona, orgonaismeret és zongora tárgyak oktatója volt.

2007-től szervezője, illetve társszervezője a Szegedi Dóm orgonakoncert-sorozatának.

Az orgonák szerkezeti felépítése iránti érdeklődésének köszönhetően több szegedi és környékbeli orgona karbantartója, felújításuk szakértője. 

Az apátsági zeneprogramok következő művésze a bazilikánk nagyorgonáján a következő zeneműveket adja elő:

  • S. Bach: C-dúr prelúdium és fúga BWV 547
  • L. Krebs: B-dúr (B-A-C-H) fúga
  • B. Mendelssohn: c-moll szonáta
  • Liszt Ferenc: Szt. Erzsébet oratórium – bevezetés
  • Boellmann: Gótikus szvit

Nagy Péter orgonahangversenyére jegyek az apátsági ajándékboltban 1.000 forintos egységáron válthatóak.

Szeretettel várjuk a zenekedvelőket szeptember 29-én, 16.00 órakor a Bazilikába!

Tovább a teljes bejegyzéshez


"Még nyílnak a völgyben a kerti virágok..."

Gyönyörű, hosszú nyáron át élvezhették a természet szépségeit a Zirci Ciszterci Arborétum látogatói. A virágok tarka színeit, a zöld lombok nyugtató susogását, a madarak énekét. 

Az időjárás kegyes volt, az idén nem fagytak el érzékenyebb növényeink és zavartalanul virágozhattak a csodaszép magnóliák, az impozáns császárfa, az érdekes fűszercserjék, tüskés aráliák, sztóraxcserjék, és teljes díszükben pompázhattak a tóparti évelőágyak virágai is. Virágainkról, különleges növényeinkről rendszeresen osztottunk meg képeket facebook oldalunk olvasóival.

A szerencsésebb vendégeink megfigyelhették a fiatal madarak első szárnypróbálgatásait, sőt a tapasztalatlan mókus fiak is olykor-olykor közelebb engedték magukhoz őket, sőt az őzek is gyakran megörvendeztették a sétálókat azzal, hogy fel-felbukkantak a park ösvényen, rétjein. 

Egy arborétum életében, ahogy ez a természet sajátja, a nyár a kiteljesedő és érő szépség gazdag tárháza. Az előttünk álló ősz pedig az érett, majd lassan téli nyugovóra térő szépséget mutatja meg növényeiben, színeiben. A hangulatos őszi színkavalkád megcsodálására várjuk továbbra is kedves vendégeinket. De ahogyan eddig, továbbra is megmutatjuk arborétumunkat a facebook oldalunkon: www.facebook.com/CiszterciArboretumZirc

Az ősz közeledtével megváltozott nyitva tartásunk!

2019. szeptember 1-től az arborétum 9 órakor nyitja és 17 órakor zárja mindkét kapuját, belépőjegyet legkésőbb 16.30-kor adunk ki.

Kérjük ezt vegyék figyelembe a programjuk tervezésekor!

 

Tovább a teljes bejegyzéshez


Boldog Nivárd védelme alatt a zirci novícius

Augusztus 19-én, Szent Bernát főünnepén a zirci Apátság szerzetesközösségének új tagja lett Nivárd testvér. A novícius Boldog Nivárd nevét kapta a beöltözésekor, róla az alábbiakat lehet tudni:

Boldog Nivárd Szent Bernát legkisebb öccse volt.

A rendi hagyomány szerint, amikor Szent Bernát testvéreivel együtt búcsúzott, hogy Cîteaux-ba lépjen, legkisebb öccsét, aki fiatal kora miatt bátyjait még nem követhette, így vigasztalta: „Lásd Nivárd, mi elmegyünk s most minden, minden a tied marad, a szép fontaines-i várkastély, az erdők, mezők s az egész birtok.” A gyermek azonban gyorsan felismerte ennek egyoldalúságát: „Hogyan – kiáltott fel – ti nekem hagyjátok a hitvány mulandókat és magatoknak tartjátok meg az örökkévalókat?” És amint lehetett, ő is követte a monostorba testvéreit.

Később Szent Bernát sok monostor alapításának munkájába belevonta vagy rábízta, novíciusmester és perjel is szolgálatot is ellátott. Emléknapját február 7-én ünnepeljük.

Kérjük Isten áldását a fiatal rendi életére!

Tovább a teljes bejegyzéshez


"Nápoly és Párizs" az apátsági bazilika két orgonáján

Augusztus 25-én (vasárnap) 16 órakor „Nápoly és Párizs” mottóval Réz Lóránt orgonaművész szólaltatja meg az apátság két orgonáját.

Miből ered a címválasztás? A művész a két hangszeren elhangzó orgonaműveket e két európai zenei központ köré csoportosította: Nápolyhoz személyes kötődés fűzi, évente többször megfordul a városban, munkája, barátai, élményei kapcsán második otthonának tekinti; Párizsról, a koncertműsor második állomásáról elsősorban az új utakat kereső művészek és alkotásaik jutnak eszünkbe. Hallunk majd virtuóz billentyűs szonátát, de Debussy és Fauré egzotikus ritmusai és színekben dús harmóniái is megszólalnak. 

Réz Lóránt orgonaművészt gyökerei Jászapátihoz fűzik. Orgona tanulmányait Kecskeméten a Kodály Iskolában Révész László és Szegedi Konzervatóriumban Csanádi László növendékeként végezte. 1997-től az egri Eszterházy Károly Egyetem tanára, jelenleg a Jászberényi Campus főiskolai adjunktusa, valamint a jászberényi Palotásy János Zeneiskola tanára. Doktori fokozatát 2016-ban az ELTE pedagógiai doktori iskolában szerezte.

Sokoldalú művész, hazánkban és főként Olaszországban koncertezik, illetve kutató munkát, valamint zeneszerzői tevékenységet is folytat. Művei: népének feldolgozások, Dobó István imája és 10 tételes műve az Enigma del Gesú Nuovo - Harmoniae Universales, ami a nápolyi Gesú Nuovo templom piramisainak szimbólumrendszeréből született. Fennállása óta az Egri Érseki Fiúkórus zongora és orgonakísérője.

A Ciszterci Látogatóközpont minden érdeklődőt szeretettel vár az orgona koncertre, melyre jegyeket az Ajándékbolt pénztárában 1.000,- forintos egységáron lehet megváltani.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Apátsági ingyenes albérlőink

A Ciszterci Apátság padlása régóta ad otthont egy nem hívott, de örömmel látott denevérkolóniának, amelyet évek óta számontart Mészáros József denevérszakértő. A bakonypölöskei szakember minden évben fogja fényképezőgépét és felmászik az apátsági padlásra, hogy a fiaikat nevelő denevérkolóniát lefényképezze és megszámolja. Így hosszú időre visszatekintve tudja, hogy ennek az igen hasznos kis emlősnek a populációja hogyan változott az évek során. 

Mivel a denevér éjszakai életmódot folytat és életéről, természetéről sokáig mit sem tudtak az emberek, sok misztikus, itt-ott félelmetes tévhit és történet szövődött köréjük. A zirci denevérek, úgy mint hazánk többi denevérfaja, védett és teljesen veszélytelen, sőt igen hasznos repülő emlősök.

Az apátsági denevérek két fajhoz tartoznak: a közönséges és a hegyesorrú denevérekből kerülnek ki. Róluk kérdeztük Mészáros József denevérszakértőt, aki az alábbiakat mondta el nekünk:

"Az Apátság padlásán élő két denevérfaj hazánk legnagyobb denevérfajához tartoznak. Mindkét faj a szülőkolóniák helyének kiválasztásakor előnyben részesíti az emberi környezetet. Telelni szinte kizárólag barlangokba, bányavágatokba húzódnak. Röptük lassú, csapongó. A közönséges denevér táplálékát főként bogarak teszik ki, azon belül is a talajszinten élő futóbogarak, míg fajtársa, a hegyesorrú denevér tápláléka elsősorban egyenesszárnyúakból, szöcskékből és sáskákból áll.

A legnagyobb ismert szülőkolóniákat ez a két faj alkotja, mindig vegyes állományaival találkozunk. Mivel csak kézben tartva határozható biztosan, így együtt említem őket. Kolóniái stabilak, nem nagyon használnak váltószállást, csak erős zavarás hatására költöznek el. Mivel viszonylag nagy példányszámban vannak jelen egy- egy helyen, ezért a szaporodási időszakban nagyon érzékenyek a zavarásra.

A zirci Ciszterci Apátság padlásán hosszú évtizedek óta élnek zavartalanul. A szülőkolónia példányszámának változása pozitív tendenciát mutat. Míg 2017-ben 140-150 nőstény 70-80 kölyköt nevelt, addig 2018-ban 140-150 nőstény 90-100 kölyköt. A 2019-es felmérés során 180-190 nőstény 130-140 kölyköt nevelt. A zavartalanság miatt kedvelt kölykezőhely az Apátság padlása."

A Ciszterci Apátság ezután is szívesen osztja meg otthonát a kis állatokkal, így remélhetőleg további sok éven át lesznek albérlőink.

Ha szeretne többet megtudni a bakonyi denevérekről, látogasson el a www.bakonyidenever.hu honlapra.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Nagy László Adrián orgonaművész lesz a vendégünk

Az Apátsági zenei programok keretében 2019. június 9-én, Pünkösdvasárnap, 16.00 órai kezdettel Nagy László Adrián orgonaművész koncertje lesz a Bazilikában. Előadásában olyan művek csendülnek fel mint J.S. Bach F-dúr toccata és fúga vagy Rahmanyinov Vocalise.

Nagy László Adrián először ad koncertet nálunk, közreműködő partnere Nagy Bernadett fuvolaművész lesz.

Az orgonaművész 1968-ban született Budapesten. A Zeneakadémia zongora szakán Keveházi  Gyöngyi és Falvai Sándor növendéke volt, orgonaművészi diplomáját a Zeneakadémia szegedi konzervatóriumában Csanádi László tanítványaként szerezte. Jelenleg a budai Margit körúti ferences templom és a Budapesti Fesztiválzenekar orgonistája. Nem áll tőle távol azonban a könnyedebb stílus sem, hiszen különböző jazz-formációkkal is rendszeresen fellép, illetve Zsemlye Sándor jazz-szaxofonossal alapították a SaxOrgan duót, ahol saját, egyedi hangjukban a barokk és a jazz világának zenei hagyományait ötvözik. Szólóban is rendszeresen fellép, első szóló CD-je Korálfantázia címmel jelent meg.

Koncertprogram:

J.S.Bach: Fantasia super Komm, Heiliger Geist BWV 651.

J.S Bach: e-moll fuvolaszonáta III-IV tétel BWV 1034.

J.S.Bach: F-dúr toccata és fúga BWV 540.

M.Reger: Benedictus

S.Rachmanyinov: Vocalise

M.Reger: d-moll introduktion és passacaglia

A Zirci Ciszterci Látogatóközpont szeretettel hívja és várja Önöket a zenei csemegének ígérkező orgonakoncertre Pünkösdvasárnap 16.00 órától a Bazilikába.

Jegyek a Látogatóközpont ajándékboltjában, egységesen 1000 forintos áron válthatók.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Kapitány Dénes orgonaművész koncertje

Szeretettel hívunk mindenkit Kapitány Dénes húsvétvasárnapi orgonahangversenyére ápr. 21-én, 16 órakor a Bazilikában.

Számos, az ünnephez kapcsolódó, ritkán hallható alkotás csendül föl: Mozart Fúgája és Beethoven kórusművéből készített orgona átirat, mely Isten hatalmasságát, dicsőségét hirdeti. Dubois angyali harmóniái mellett hallhatjuk Antalffy-Zsiross Dezső különleges hangulatot árasztó zenéjét. A koncertet Cochereau, a párizsi Notre-Dame Székesegyház művészének bombasztikus orgonaszimfóniája zárja.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Arborétumunk ismét látogatható

Kedves Látogatók!

Téli álom után ismételten megnyitjuk Arborétumunk kapuját!
Nyitás, március 15. 9 óra, ha az időjárás nem szól közbe! Onnantól szeretettel várunk minden kedves látogatót keddtől-vasárnapig 9 és 17 óra között! 
Fontos információ még, hogy az Arborétum főbejárata (Damjanich utca 19.) csak április 1.-től nyílik meg, addig a Zirci Ciszterci Apátság díszudvara felől lesz látogatható kertünk!

Tovább a teljes bejegyzéshez


Elhunyt Bán Zoltán Elizeus O.Cist. atya

„Isten szeretésére az ok maga az Isten. A mérték:
hogy e szeretetnek nincs mértéke.” (Szent Bernát)







A Ciszterci Rend Zirci Apátsága hozzátartozói és rendtársai
nevében is, fájó szívvel, de Isten akaratát elfogadva jelenti, hogy

BÁN ZOLTÁN ELIZEUS
ciszterci rendi áldozópapot,
a Zirci Apátság egykori kormányzóperjelét, Zirc Város Díszpolgárát

életének 88., szerzetességének 70., áldozópapságának 59. évében,
a szentségekkel megerősítve 2019. február 21-én hazahívta a mennyei Atya.

Istenben boldogult testvérünkért a vigaszt adó, engesztelő szentmiseáldozatot
2019. március 1-én 11 órakor a Zirci Apátsági Bazilikában mutatjuk be,
és ezt követően a zirci temető ciszterci sírkertjében helyezzük örök nyugalomra.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Elhunyt Katona Ferenc Farkas O.Cist. atya

„Isten kegyessége az egész életen keresztül tart, úgyhogy semmi kétség nem lehet afelől,
hogy nincs számodra hasznosabb és kedvezőbb, mint ami az Ő akaratának megfelel.”
(Szent Bernát)






A Ciszterci Rend Zirci Apátsága hozzátartozói és rendtársai
nevében is, fájó szívvel, de Isten akaratát elfogadva jelenti, hogy

KATONA FERENC FARKAS
ciszterci rendi áldozópapot

életének 90., szerzetességének 71., áldozópapságának 61. évében,
a szentségekkel megerősítve 2019. február 9-én hazahívta a mennyei Atya.
Istenben boldogult testvérünkért a vigaszt adó, engesztelő szentmiseáldozatot
2019. február 19-én 11 órakor a Zirci Apátsági Bazilikában mutatjuk be,
és ezt követően a zirci temető ciszterci sírkertjében helyezzük örök nyugalomra.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Adventi programsorozatunk

Kedves Látogatók!

Alábbiakban olvashatjátok adventi programsorozatunkat.

Szeretettel várunk mindenkit! 

Tovább a teljes bejegyzéshez


Műemlékkönyvtárunk zárva tart

Kedves Látogatók!

Sajnálattal közöljük, hogy a mai és a holnapi nap folyamán (2018. november 20-21.) karbantartási munkálatok miatt a Ciszterci Műemlékkönyvtár nem látogatható!

Köszönjük megértésüket! 

Tovább a teljes bejegyzéshez


Jótékonysági délután
Jótékonysági délután az Árpádházi Szent Erzsébet Katolikus Karitász szervezésében!

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt 2018. november 17-én 15 órakor kezdődő jótékonysági délutánra! :)
Tovább a teljes bejegyzéshez


Könyvbemutató

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt
Marton Bernát OCist atya
Visszapillantások
című könyvének bemutatójára.

Helyszín: Zirci Ciszterci Apátság, Látogatóközpont,  Gobelin terem
Időpont: 2018. november 10. szombat 16.30 óra.

A belépés díjtalan.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Mindenszentek és Halottak napja, ünnepi nyitva tartás

Kedves Látogatók!

Apátságunk látogatóközpontjának hosszú hétvégi nyitva tartása a következőképpen alakul:

2018. november 1. csütörtök, Mindenszentek napján ZÁRVA tartunk.
2018. november 2. péntek, Halottak napján ZÁRVA tartunk.
2018. november 3-4. szombat - vasárnap, NYITVA 9 - 17 óra között

Szeretettel várunk mindenkit! :)



Tovább a teljes bejegyzéshez


Hétvégi nyitva tartás

Kedves Látogatók!

Apátságunk látogatóközpontjának hosszú hétvégi nyitva tartása a következőképpen alakul:

2018. október 20-21. szombat-vasárnap, NYITVA 9 - 17 óra között
2018. október 22. hétfő, ZÁRVA tartunk
2018. október 23. kedd, NYITVA 9 - 17 óra között

Szeretettel várunk mindenkit! :)

Tovább a teljes bejegyzéshez

Aktuális programok

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30