Schilling (János) Roger OCist 

Schilling János néven született Dunakömlődön, 1901. október 21-én (egyes források szerint valójában október 19-én született, csak két nappal később anyakönyvezték, ezért más a születési napja!) Felmenői Nassau-Saarbrückenből, Lodenbach-ból kerültek Magyarországra. Iskoláit Dunakömlődön, Pakson végezte. Középiskolába a pécsi ciszterciekhez járt (Nagy Lajos Gimnázium). 1918. augusztus 14-én öltöztették be Zircen a novíciusi ruhába. Ekkor kapta a Roger szerzetesi nevet. 1919-’21 között az egri gimnáziumban fejezte be középiskolai tanulmányait, és itt tett érettségi vizsgát is. 1925. június 24-én örökfogadalmat tett, július 5-én pappá szentelték. Eddigre egyetemi és hittudományi tanulmányait is befejezte, és latin-német szakos tanári oklevelet is szerzett.

Tovább a teljes bejegyzéshez


2014. szeptember 20.-án 15 és 22 óra között ingyenesen látogatható a Basilica Minor, a Rendtörténeti kiállítás, a Romkert, a Kripta, a Templom torony valamint az Arborétum

Tovább a teljes bejegyzéshez


LÁNGOLJ ÉS VILÁGÍTS!  

Lelkiségi előadássorozatunk keretében vendégünk lesz a debreceni Canto Armonico Énekegyüttes. Amely koncertet ad a zirci búcsú tiszteletére. 

A kórusmuzsikára az 500 Ft-os jegyet az Apátság ajándékboltjában válthatod meg.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Íme augusztusi program kínálatunk, várunk mindenkit sok szeretettel!

Tovább a teljes bejegyzéshez


2014. július 27-től augusztus 3-ig

Kiket várunk?

A táborba aktív közreműködőket várunk, akik kántori szolgálatot látnak el, vagy erre készülnek. Célunk az istentiszteleti orgona repertoár megismertetése, bővítése, a kántori szolgálat nélkülözhetetlen elemeinek (harmonizáció, improvizáció) elsajátítása. 

Tovább a teljes bejegyzéshez


Hogy mit tud művelni egy osztálynyi képzőművész az Apátság frissen festett homlokzatával? Egyszerűen átfestik. Aki nem hiszi, járjon utána!  A látványt számtalan élménnyel kiegészítve tálaljuk a Múzeumok Éjszakáján, június 21-én. 

Tarts velünk! 

Tovább a teljes bejegyzéshez


Vajon mi lehet a közös az alábbiakban?

Petrás Mária népdalénekes - Újbor Ünnep - Orgonakoncertek - "Lángolj és világíts!" előadások - Kövi Szabolcs koncert - Templomok Éjszakája - Eszter-lánc Mesezenekar - Bolya Mátyás-Szokolay Dongó Balázs koncert, Cserta Balázs - Kővári Péter karácsonyi lemezbemutatója...?

Tovább a teljes bejegyzéshez


A „200 éve a magyar ifjúságért” címet viselő évforduló kapcsán a Zirci Ciszterci Apátság 2014. május 18-án az alábbi programokra, ünnepelni hívja és várja az érdeklődő közönséget: 

16 órakor 

Kiállítás megnyitó - Szemelvények a Ciszterci Rend életének elmúlt 200 évéből 

Tovább a teljes bejegyzéshez


Orgonamuzsika 15 percben, mellyel templomunk orgonaművészének közreműködésével- előzetes vagy helyszíni jelentkezés esetén is - állunk rendelkezésre. A zeneirodalom mesterművein keresztül megcsodálhatja orgonánk hangját a kitűnő akusztikájú Bazilikában. Ára: 20.000 Ft

Tovább a teljes bejegyzéshez


Sajtó nyilvános ünnepélyes projektzáró rendezvény.

Időpont: 2013. 05. 15. 16:00 óra
Helyszín: A Zirci Ciszterci Apátság díszudvara 
(Zirc, Rákóczi tér 1.)

Tovább a teljes bejegyzéshez


Semsey Réka művészettörténész kutatásai szerint a kárpitokat 1750 körül Francois Picon és Michael Vallenet műhelyében, a franciaországi Aubussonban készítették. A gyapjú- és selyemfonál felhasználásával készült, gobelin-technikával szövött nagyméretű, több mint nyolc és fél méterszer három méteres kárpitok négy-négy, architektonikus keretben ábrázolt jelenetet örökítenek meg a ciszterci rend legjelentősebb szentje, Clairvaux-i Szent Bernát életéből.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Most készülnek a Zirci Ciszterci Látogatóközpont kiállításaiban látható digitális animációk, többek között az a sorozat, amely az apátság műemléki kutatási eredményei, valamint ismert korabeli képi ábrázolásai alapján a több periódusban emelt, folyamatosan bővített épület korábbi állapotait rekonstruálja. A képen az apátság 19. századi közepi állapota látható.

Tovább a teljes bejegyzéshez


A pályázat keretében elkészült az apátság főhomlokzatának új díszkivilágítása, az épületegyüttes eddig nem volt éjszakánként megvilágítva. A karácsonykor üzembe helyezett beruházás során 16 nagyreflektort helyeztek el a műemlék köré, az erkélyeket és a templom tornyait 18 kisebb lámpatest világítja meg. A Ciszterci Látogatóközpont belső tereinek a kialakítása folyamatban van, a kiállítás installációi, vitrinei szintén ezekben a hetekben készülnek el.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Október második hetében lekerültek az állványok az apátság főhomlokzatáról. Az épület új, törtfehér színezést kapott. A díszudvar kertjének a felújítása jelenleg zajlik. A díszkertben új padok, pihenőhelyek kerülnek kialakításra, a kert útjai díszburkolatot kapnak. A látogatóközpontnak helyet adó épületszárny belső kialakítása jelen munkálatokkal párhuzamosan zajlik. A mellékelt képen a kiállítási tartalomfejlesztés keretében frissen elkészült animáció látható, amely a mára elpusztult pilisi ciszterci apátság kerengőjének a rekonstrukcióját ábrázolja.

Tovább a teljes bejegyzéshez


A zirci ciszterci apátság díszudvari homlokzatának egy részét még állványok borítják, de lassan elkészül a helyreállított homlokzat. A felújítás során a templom és az apátság visszakapja eredeti törtfehér színét, amelyet a közelmúltban lezajlott kutatások során találtak meg. A munkálatokkal párhuzamosan halad a leromlott állagú kő elemek restaurálása is. Az építkezés ezzel az egyik leglátványosabb fázisához érkezett, a mellékszárnyak már elkészültek, ezek elől már lekerültek az állványok.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Folyamatban van a zirci ciszterci apátság narancsházának az újjáépítése. 

A mellékszárnyban lévő narancsház a II. világháborút követő államosítás után elpusztult, amikor üvegfalát lebontották, a helyén pedig blokktéglából új falat emeltek. A most zajló rekonstrukció során a téglafal lebontásra került, és archív képek, valamint a falkutatás eredményei alapján az üvegfal újjáépül, mögötte filmvetítő kabinet és kiállítótér kap majd helyet.

Tovább a teljes bejegyzéshez


2012.03.08. 15:20 | MTI 

Több száz millió forintból újul meg a ciszterci apátság és a belváros egy része a Veszprém megyei Zircen; a felújítási munkálatok a nyár végére fejeződnek be. Zátrok Attila projektvezető az MTI-nek elmondta, hogy az apátsági épület homlokzatának a felújításához, az épületegyüttes előtti kert újjáépítéséhez, valamint látogatóközpont kialakításához négyszázmillió forintot nyert el közös konzorciumban az apátság és az önkormányzat.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Intro AlairasSikeresen lezárult a generálkivitelező kiválasztására kiírt közbeszerzési pályázat.  A szükséges közbeszerzési minőségbiztosítás után a bíráló bizottság kihirdette  a nyertes pályázót. A nyertes pályázatot a VEMÉVSZER Kft. nyújtotta be.

Tovább a teljes bejegyzéshez

Aktuális programok

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30