Nílt nap!

A Zirci Ciszterci Apátság valamint az Arborétum várja kedves látogatóit
2015. március 28-án, 9 és 17 óra között nyílt napjára.

A nap során látogatóink megtekinthetik a díszudvarból nyíló Egyház- és rendtörténeti kiállítást, félóránkénti vezetéssel a Bazilikát, a középkori romkertet és a mécsesekkel kivilágított kriptát, valamint kora tavaszi sétát tehetnek a tavaly májusban apátsági tulajdonba visszakerült Arborétumban is.
A látogatás előzetes regisztrációt nem igényel, nyitva tartási időn belül, a már kialakult vezetési struktúra keretében egész nap várjuk a hozzánk érkezőket. A nyílt napra érkezők produkciónként 100 Ft-os kedvezményes jegy megváltása ellenében tekinthetik meg látnivalóinkat!

Tovább a teljes bejegyzéshez


Szezonnyitó borkostoló

„Végül is ketten maradnak, Isten és a bor.” – Márai Sándor

Kedvelt pincészetét ajánlja: Dékány Á. Sixtus zirci apát

2015. március 21. 16 óra Zirci Ciszterci Apátság Gobelinterme,
bemutatkozik a Róth pincészet.

A Villányi és a Mecsekaljai borvidéket "az Isten is jókedvében teremtette - bizonyára szőlőművelés céljából". A szőlőtőkékkel ékes domboldalak a táj szépségét gazdagítják, a hordókban, a palackokban élő bor pedig életünket teszi vidámabbá. Szőlőink az ország e két jelentős mediterrán éghajlatú borvidéken találhatóak. A Róth Pincészet a Montenouvo - mauzóleummal szemben található, kissé kiemelkedve a pincék közül.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjának 2015-ös programfüzete

Apátsági borestek, könnyű és komolyzenei koncertek, lelkiségi előadások, arborétumi geocaching, „KAP stand up” – azaz Kovács András Péter est, ingyenes angolkerti szakvezetések, templomtorony látogatás, Vöröstorony-séta, zseblámpás tárlatvezetések, Múzeumok és Templomok Éjszakája, Szirtes Edina Mókus koncertje már egészen biztosan színesíti a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjának idei programrepertoárját.

Fogadják sok szeretettel a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjának 2015-ös programfüzetét, melyben különféle programok széles repertoárjával várunk minden kedves érdeklődőt!

Tovább a teljes bejegyzéshez


Emléknap

M E G H Í V Ó!

A Zirci Országzászló Alapítvány szeretettel vár minden kedves érdeklődőt
2015. február 25.-én, 17 órakor
a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjának Gobelintermében.

Az eseményen a kommunizmus áldozataira emlékezünk!

Tovább a teljes bejegyzéshez


Együttműködés

Kedves Érdeklődőnk!

2015. február 1-től immáron a Ciszterci Műemlékkönyvtár megtekintésére szolgáló jegyek megváltása is a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjának Monostori Ajándékboltjában történik.  Jegyárainkon kis mértékben változtattunk, a kiállítások látogatásának kombinációs lehetőségei azonban bővültek, így, mielőtt kirándulni indulna, érdemes az Országos Széchényi Könyvtárral történő együttműködésünk eredményeként kialakult jegyrendszerünket és látogatási rendünket ismét végigböngészni.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Gyászjelentés

Ciszterci Rend Zirci Apátsága és a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye, a rokonok nevében is, Isten akaratát elfogadva jelenti, hogy

Nagygyörgy László Vendel

ciszterci rendi áldozópapot,

életének 84., szerzetességének 19., áldozópapságának 59. évében, 2015. január 9-én hazahívta a mennyei Atya.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Megújuló Rendház, vallásturisztikai központ a Szent István téren

A Ciszterci Rend tulajdonában álló, Pécs belvárosának szívében, a Világörökség részét képező területen elhelyezkedő Szent István téri ingatlan turisztikai célú hasznosítására törekvő, „Vallási turizmus, turisztikai attrakció fejlesztése a pécsi Miasszonyunk Kanonok Rendházban” elnevezésű, az Európai Unió támogatásával, valamint az Európai Regionális Fejlesztés Alap társfinanszírozásával 149.591.529 Ft támogatásból megvalósuló beruházás a végéhez közelít. Az idei év tavaszától várhatóan egy évig tartó munkálatokat követően impozáns, korszerű, egyben látogatóbarát vallásturisztikai szolgáltatással, országrészeken átívelő programlehetőségekkel bővül a városba érkező turisták lehetőségeinek színtere. 

Tovább a teljes bejegyzéshez


Téli nyitvatartás

Kedves Érdeklődőnk!

A békés, boldog új év köszöntése és a mindenfajta bőség és jókívánság mellett tájékoztatjuk Kedves Mindnyájatokat, 

hogy a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontja 2015. január 6-tól ismét a turizmus@ocist.hu email címen, illetve a +36 88 593 675-ös telefonszámon keresztül lesz elérhető.  

Tovább a teljes bejegyzéshez


Mindenki karácsonya

2014. december 20. szombat 

Mindenki Karácsonya

14:30 Templomi betlehemes a hittanos gyerekek előadásában 

Díszudvari forgatag: kézműves portékák vására, karácsonyi kalács, forró tea, forralt bor, sok szeretet, vidám hangulat, melyre várunk minden kicsit és nagyot! 

Tovább a teljes bejegyzéshez


Hétvégén, szombaton a harmadik! 

Adventi Programsorozatunk! 

2014. december 13. szombat 16 óra

Tovább a teljes bejegyzéshez


Szerettettel várunk mindenkit jövő hét végén induló programsorozatunkra, hétről-hétre érdekes és színes programmal várjuk Önöket.

Színes repertoárunkban két lemezbemutató koncert , népzene és interaktív mesekoncert szerepel.

Tovább a teljes bejegyzéshez


A Zirci Római Katolikus Plébánia Árpádházi Szent Erzsébet  Katolikus Karitász csoportjának jótékonysági délutánt szervez! 

Tovább a teljes bejegyzéshez


SAJTÓKÖZLEMÉNY 

MEGÚJULÓ RENDHÁZ, VALLÁSTURISZTIKAI KÖZPONT A VÁROS FŐTERÉN 

A Ciszterci Rend tulajdonában álló főtéri ingatlan turisztikai célú hasznosítására törekvő „Vallási turizmus, turisztikai attrakció fejlesztése a bajai Ciszterci Rendházba” elnevezésű, az Európai Unió támogatásával, valamint az Európai Regionális Fejlesztés Alap társfinanszírozásával, 158.265.833 Ft támogatásból megvalósuló beruházás indult nemrégiben Baján. Az idei év tavaszától várhatóan egy évig tartó munkálatokat követően impozáns, korszerű, egyben látogatóbarát vallásturisztikai szolgáltatással, országrészeken átívelő programlehetőségekkel bővül a városba érkező turisták lehetőségeinek színtere. 

Tovább a teljes bejegyzéshez


Szeretettel meghívjuk Önt a Zirci Járás Szociális Szolgáltató Központ nevében 

2014.11.12-én a Szociális Munka Napja alkalmából megrendezésre kerülő 

„Érzékenyítő napjára”! 

A rendezvény fővédnöke: Ottó Péter Zirc Város Polgármestere 

A rendezvényt megnyitja: Dékány Árpád Sixtus O.Cist. Zirci Főapát 

Tovább a teljes bejegyzéshez


Borkóstolóval egybekötött Újbor Ünnepre invitáljuk Önöket Szent Márton nap alkalmából 2014. november 8-án 16 órától az Apátság Gobelintermébe. 

A kóstoló során Szalay László balatonfüredi szőlősgazda kalauzol el minket a borok-borkészítés világába és mutatja be nagy gondoskodással készített fehér, rozé és vörös borait. 

Tovább a teljes bejegyzéshez


Szeretettel hívjuk a 2014. november 5-én (szerdán) 17.30-kor kezdődő Szent Imre-napi rendezvénysorozat keretében megrendezendő könyvbemutatóra a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium (Bp. 1114 Villányi út 27.) dísztermébe, melyet a Ciszterci arcképek című Kereszty Rókus Dallasban élő teológus, ciszterci szerzetes által szerkesztett könyv megjelenése alkalmából rendezünk. 

Tovább a teljes bejegyzéshez


Hétvégi nyitva tartásunk az alábbiak szerint alakul:

November 1. és 2. (szombat-vasárnap) ZÁRVA tartunk! 

Látogatóközpontunkba (Templom, Egyháztörténeti kiállítás),  november 4. kedd 9 órától szeretettel várunk mindenkit! 

Arborétumunk, hétfő reggeltől november 3. már ismét látogatható lesz! 

Megértésüket köszönjük!

Tovább a teljes bejegyzéshez


2014. október 26-án vasárnap 16 órakor

Kapitány Dénes, templomunk orgonaművészének koncertje az apátsági templomban. A rendezvényre szóló belépőjegy az apátsági ajándékboltban váltható.

Belépő 500 Ft.

Tovább a teljes bejegyzéshez


FONTOS! 

2014. OKTÓBER 21-ÉN (KEDD) TECHNIKAI OKOK MIATT LÁTOGATÓKÖZPONTUNK ZÁRVA TART!

Október 23. és 26. (csütörtök-vasárnap) közötti hosszú hétvégén NYITVA tartunk, várunk minden kedves látogatót! 

November 1. és 2. (szombat-vasárnap) ZÁRVA tartunk! 

Megértésüket köszönjük!

Tovább a teljes bejegyzéshez


A Zirci Ciszterci Apátság „200 éve a magyar ifjúságért” címet viselő évfordulójának ünnepe rangos rendezvénnyel folytatódik.  A szeptember 27-én, szombaton 16 kezdődő nagyszabású est alkalmával a Ciszterci Rend egri, pécsi, budapesti és székesfehérvári oktatási intézményeinek, mintegy 130 főt számláló diákserege lép a Gobelinterem színpadára.

Tovább a teljes bejegyzéshez

Aktuális programok

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30