Adventi programsorozatunk első állomása következik hétvégén!

Az Apátságunk vendége Kovács András Péter, ahogyan életrajzában nevezi magát "Igazi világpolgár".

És, hogy mire lehet számítani az délután folyamán?

Valami ilyesmire:

Kovács András Péter olykor szívesen elmélkedik az élet nagy dolgairól, de ebben legtöbbször már az olyan kis dolgok is megakasztják, mint a kisfia rendőrruhájának újrahasznosítása Mátyás király-jelmezként, az autó akkumulátorának kicserélése Youtube-videóról, vagy az élelmiszerboltban bújócskázó eladók. A csip-csup hétköznapokról és a nemzeti sorskérdésekről, a vérzivataros múltról, a homályos jövőről egyaránt zuhognak a gondolatok, a közönségnek pedig semmi más dolga nincs, mint kacagva fürdőzni bennük.

Tovább a teljes bejegyzéshez


A Zirci Ciszterci Apátság Adventi programsorozata

Zirci Ciszterci Apátság Adventi programsorozata 2015

 

„Eljött a Karácsony, a köszöntők járnak, kellemes és boldog ünnepet kívánnak.
Mi is azért jöttünk ez érdemes házhoz, kívánunk minden jót a szép Karácsonyhoz!”
- népköltés -

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Tovább a teljes bejegyzéshez


Szent Márton napi Újbor Ünnep és Borkostoló

Van már programotok november 14. délutánján?

Ha nincs, akkor most ajánlunk egyet!

2015. november 14. szombat 16 óra
Apátság Gobelinterem

Szent Márton napi Újbor Ünnep és Borkostoló
Kedvelt pincészetét ajánlja és a délután házigazdája:
Németh Gábor az OSZK Ciszterci Műemlékkönyvtárának vezetője.

“ Időutazás az egykori egri ciszterci borvidékre ”

Tovább a teljes bejegyzéshez


Kapitány Dénes orgonaművész koncertje

Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomorú lenne."
(Paul Verlaine — Holdfény)

Tovább a teljes bejegyzéshez


Prof. Freund Tamás agykutató előadása

Agyhullámok – tanulás – kreativitás
belső világunk és az információrobbanás hatásai

Helyszín: Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpont, Gobelinterem
Időpont: 2015. október 2. 17 óra

A részvétel díjtalan.


Freund Tamás (Zirc, 1959. június 14.) Széchenyi-díjas magyar neurobiológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, 2014-től élettudományi alelnöke. Az agykéreg működésének nemzetközi hírű tudósa.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Veszprém Vonósnégyes koncertje

A Veszprém Vonósnégyes koncertje a Zirci Bazilikában 09. 27-én vasárnap, 16 órakor

A nemrégiben alakult Veszprém Vonósnégyes fő célja, hogy a hangverseny-látogatók számára feltárja a vonós kamarazene remekműveit és a korábban „hangversenykerülőket” is koncertre csábítsa. A belépőjegy ára 700 Ft.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Templomok éjszakája

Templomok Éjszakája – 2015. szeptember 19.

15 és 20 óra között (az Arborétumban sötétedésig)
Ingyenes látogathatóság a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjának valamennyi produkciójában

Tovább a teljes bejegyzéshez


Marosvári Péter orgonakoncertje

Különleges műsorral lép fel a Zirci Apátság orgonahangverseny sorozatán Marosvári Péter. A jelenleg Finnországban élő művész koncertje korántsem a hagyományos repertoárra épül, hiszen széles érdeklődésének megfelelően német, angol, finn szerzők művei mellett Kodály egyik híres alkotása is megszólal a saját átiratában. Megtudhatjuk, kik serkentették Marosvári Péter érdeklődését a jazz orgonazene iránt, így a koncert végén hallunk majd ebből is egy kis kedvcsinálót. Találkozzunk az orgonakoncerten augusztus 30-án 16 órakor a Bazilikában!

A belépőjegy ára 700 Ft, mely megváltható a Monostori ajándékbolt és jegypénztárban.


Szeretettel várunk mindenkit! 

Tovább a teljes bejegyzéshez


Ciszterci szálláshely nyitja kapuit Pécsett

Gyönyörűen felújított homlokzat, csodaszép díszítőfestéstől míves kapualj, macskaköves, rusztikusan megmunkált, oszlopokkal szegélyezett udvar, díszkút, levendulától és fűszernövényektől illatozó ágyások, pécsi mester keze munkáját dicsérő, kovácsoltvas díszkapuval invitáló pihenőkert várja a Pécs történelmi belvárosába érkező és ott szállást kereső kis- és nagy csoportok, valamint egyéni látogatók foglalását.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Tárt kapukkal várja vendégeit a Ciszterci Szálláshely Baján

Két épületrész, 70 ágy, ingyenes WIFI használat, a ciszterci rend történetét bemutató kiállítások, multifunkcionális közösségi tér, fűszerkert, hangulatos és zárt belső udvar, igényes kulturált, minden igényt kielégítő, a korábbi épület szépségeit megtartó, egyben modern belső tér várja immáron tárt kapukkal a kedvező áron szállást kereső csoportok és egyéni látogatók foglalását Baján, az Európai Unió támogatásából megvalósult Tóth Kálmán téri Ciszterci Szálláshelyen. A Ciszterci Rend tulajdonában álló ingatlan turisztikai célú hasznosítására törekvő beruházás a tavalyi év tavaszán vette kezdetét.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Múzeumok éjszakája 2015

Múzeumok éjszakája - 2015. június 20.

17 és 24 óra között (az Arborétumban sötétedésig)
Ingyenes látogathatóság a Zirci Ciszterci Apátság Látogatóközpontjának valamennyi produkciójában.

16 óra
„Lángolj és világíts!” Barlay Ö. Szabolcs: Reményik Sándor költészete c. előadás, valamint az előadó „A költészet teológiája I-II.” című könyve második kiadásának könyvbemutatója a Ciszterci Műemlékkönyvtár Barokk Termében

Tovább a teljes bejegyzéshez


"Virágszirom bontogató" arborétumi játék

Arborétumi „Virágszirom-bontogató” játék gyermekeknek
2015. június 6. (szombat) 10 és 15 óra között
Arborétumi barangolásod során találd meg a főbejáratnál kapott matricákon látható növények helyét és ragaszd fel a térképre. Miután felragasztottad az összeset, írd rá elérhetőségedet majd add le az Arborétum főbejárati jegypénztárában, hogy indulhass „Virágszirom-bontogató” játékunk fődíjáért!
Az arborétumi játékra jelentkező gyermekek és kísérőik számára a belépő díj 100 Ft/fő.(1 gyermekhez maximum 2 kísérő)

Tovább a teljes bejegyzéshez


Pünkösdvasárnapi orgonakoncert

Pünkösdvasárnap 16 órai kezdettel a Zirci Bazilikában Kiss Zoltán orgonaművész és családja mutatkozik be. A zene betölti mindennapjaikat, ebből a varázsból adnak számunkra különleges műsort. Az orgonaművész ritkán hallott remekműveket szólaltat meg, feleségével négykezes művet is játszik, majd a család ifjú tagja, - a több verseny nyert, sőt külföldön is sikereket elért - Kiss Benedek furulyajátékát hallgathatjuk.

Tovább a teljes bejegyzéshez


„Lángolj és világíts!” lelkiségi előadássorozat második előadása

„Lángolj és világíts!”
lelkiségi előadássorozat
„2015 - a szerzetesek éve”
égisze alatt

2015. május 3. (vasárnap) 16 óra

Cúthné Dr. Gyóni Eszter 
PhD - ELTE TÓK Társadalomtudományi Tanszék
előadása Endrédy Vendelről, illetve a ciszterci közösségről az üldöztetés évtizedeiben

Tovább a teljes bejegyzéshez


Arborétumi szakvezetés

A Föld Napja alkalmából arborétumi szakvezetést tartunk!

2015. április 26. 10 és 15 órakor.

Vezetett séta az Arborétumban, mely alkalommal a jegy megváltását követően, ingyenes szakvezetés mellett csodálhatja meg az angolkert évszakokhoz illő hangulatát. A szakvezetések időjárásfüggők, maximális csoportlétszám 25 fő.

Szeretettel várunk mindenkit!

Tovább a teljes bejegyzéshez


„Lángolj és világíts!” lelkiségi előadássorozat első előadása

„Lángolj és világíts!”
lelkiségi előadássorozat
„2015 - a szerzetesek éve” égisze alatt

2015. április 19., 16 óra

Dékány Á. Sixtus zirci apát előadása
a Zirci Ciszterci Apátság szerzetesközösségéről és intézményeiről.

Helyszín: Zirci Ciszterci Apátság, 
Ciszterci Műemlékkönyvtár Barokk terem

A belépés ingyenes.

Szeretettel várunk mindenkit!

Tovább a teljes bejegyzéshez


Musica Cisterciensis koncertsorozat második koncertje

Együttműködésben az Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítvánnyal.

2015. április 16. 18 óra

A Vészkorszak áldozataira emlékező szentmise keretében: A Veszprémi Liszt Ferenc Kórustársaság hangversenye.
A Prima Primissima és a Magyar Művészetért díjas Kórus 1958-ban alakult Nagy Lídia vezetésével, tőle 1963-ban Kollár Kálmán örökölte a karnagyi munkát, aki 49 évig – 2012. július 7-én bekövetkezett haláláig – végezte lelkiismeretesen (s talán megszállottként is) feladatát a Kórustársaság élén. Jelenleg Kővári Péter vezeti az együttest.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Musica Cisterciensis koncertsorozat első koncertje

Együttműködésben az Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítvánnyal

2015. április 11., 18 óra

Szentmise keretében:

Con Fuoco kórus és zenekar (krakkói AGH Egyetem) előadása.

A krakkói AGH (tudomány és technológia) Egyetem Con Fuoco, azaz “tüzesen” vegyeskara 2009 novemberében alakult a Diana Mrugala-Gromek vezetésével, aki azóta is az együttes karnagya és művészeti vezetője.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Füles Les

2015. április 6. (Húsvéthétfő) 10 és 16 óra között

Arborétumi Füles Les gyerekeknek

Bokor alján lapul, fa mögül kandikál, erdőn-mezőn motoszkál… Keresd a tapsifülest, s ha nyuszi hajszán sikerrel jársz, további ajándékokkal gyarapíthatod a húsvéti fészekaljat. Húsvéthétfőn 7 db nyuszi figura csak arra vár, hogy megtaláld. A füleseket meglelheted az Arborétum ajánlott útvonalán, neked nincs más dolgod, csak a pénztárnál kapott térképen bejelöld a nyuszik rejtekhelyét.

Tovább a teljes bejegyzéshez


Húsvéti orgonakoncert

2015. április 5. (Húsvétvasárnap) 16 órakor Soós Gábor orgonaművész koncertje hallható a Bazilikában.

A belépő jegy ára 700 Ft, mely megváltható az apátsági ajándékboltban.

Soós Gábor orgonaművész a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumban érettségizett, zenei tanulmányait a gimnáziummal párhuzamosan folytatta a győri Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában Hoffmann Lászlónál, valamint Alföldy-Boruss Csillánál.

Tovább a teljes bejegyzéshez

Aktuális programok

H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30